Business & Café

A II. InfoBál - a Business & Café szemével

26 feb 2016

Idén másodszor került megrendezésre az informatikai szektor legnagyobb szabású reprezentatív eseménye az InfoBál, melynek méltó helyszíneként a Magyarság Háza szolgált a Budai Várban. A nagy sikerű rendezvényen ahol a szakma legsikeresebb képviselői, és a közélet elismert szereplői találkoztak informatív keretek között, - együtt búcsúztatva a telet és ünnepelve az Informatikai Vállalkozók Szövetségének 25. jubileumát - a B&C csapata is részt vett. img_7220.JPG

A hangulat már a belépéskor igazán kellemes volt, a Magyarság Háza pedig patinás helyszínként biztosította a bálok nélkülözhetetlen eleganciáját. Az érkező vendégeket aperitifekkel és vendégváró falatokkal köszöntötték.
img_7341.JPG

A szervezők munkáját dicséri a sok izgalmas kiállítói stand, aminek végigjárása, kipróbálása a bál hivatalos megnyitásáig is kellemes elfoglaltságot jelentett a vendégek számára.

Az est rendezői, és a támogató partnerei  kiváló munkát végeztek, sikerült felejthetetlenné tenni az estét, hiszen alkalmunk nyílt jobbnál jobb borokat, minőségi csokoládét, különleges pálinkát, és kávét kóstolni. Szerkesztőségünk kedvence azonban az innovatív megoldások szimbólumának is tekinthető előcsarnokban kiállított BMW i8-as volt. Amelyet szintén alkalmunk nyílt kívül-belül megcsodálni.
img_7211.JPG
A hivatalos program is méltó volt az előző évhez, az est házigazdájának Dénes Tamásnak rövid felvezetőjét követően, Bánhegyi Zsófia a bál úrhölgye a Magyar Telekom kommunikációs igazgatója - mint a fővédnök  T-Systems Képviselője -  nyitotta meg a bált.

A Bál Úrhölgye után  az Informatikai Vállalkozások Szövetségének Elnöke, Laufer Tamás köszöntötte a résztvevőket és beszélt az üzletág elmúlt 25 évéről. Emlékeztetett a szakma gyors, robbanásszerű fejlődésére, ismertette az előttünk álló hihetetlen lehetőségeket. Az Elnök Úr igazán érdekes összefoglalóját, humoros történeteit élmény volt hallgatni, s egyben elgondolkodtató útmutatást adott az előttünk álló kihívásokról.
dsc_9443.JPG
Az ünnepélyes hangulatot megalapozó megnyitó beszédek követte az igazi ünneplés, a Duna Művészegyüttes Palotás tánca után Taligás Tibor bárzongorista és Nédó Olga hegedűművész művészi értékű műsorait élvezhettük. A vacsorát követően pedig a táncparkett sem maradt üresen, hiszen hajnalig lehetett táncolni a Pesty Party Showband jóvoltából. 

Aki a tánctudása mellett a szerencséjét is próbára szerette volna tenni, lehetőséghez jutott az alsó szinten található kaszinóban, ahol rulett és blackjack várta Fortuna kegyeltjeit. 
dsc_9438.JPG
Meggyőződésünk, hogy aki eljött a rendezvényre, az egy felejthetetlen estét töltethetett el egy varázslatos helyszínen. Bár a jövő évi III. InfoBálra még egy évet kell várnunk, az időpontot már most elárulhatjuk, a Bál házigazdáinak szavaival búcsúzunk tehát: találkozunk jövőre, a harmadik InfoBálon, 2017. február 11-én!

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

süti beállítások módosítása