Business & Café

Pókerezésből tényleg meg lehet élni?

11 már 2016

A póker az egyik legnépszerűbb kártyajáték a világon. Magyarországon a kétezres évek elején terjedt el, amiben nagy szerepe volt Korda György közvetítéseinek is. Sokan elhiszik, hogy a szabályok pár perces értelmezése után már sikeresek is lesznek, de valójában a legtöbb ember életét inkább negatívan befolyásolja
5023139b813761344476059facebook-lets-you-gamble-with-real-money-in-the-uk-video-cragau.jpg

1. Repkedő milliók

A kártya nagy nyertesének Daniel Negreanu mondható, aki csak az élő versenyeket figyelembe véve több, mint 32 millió dollárt vágott "zsebre". Magyar versenyzők közül egy játékos szerepel az online eredményeket figyelembe vevő Top 30-as listán (pocketfives.com), de van olyan, aki tőle jóval többet keresett már élő játékokon (3,6 millió dollár).  

A cash game (készpénzes) versenyek közül csak az interneten lezajlottakat rögzítik, ahol szintén regisztrálnak milliós összegeket, viszont élőben jóval nagyobb összegek is gazdát cserélnek. A dúsgazdag üzletemberek és profik híres célpontja Makaó, ahol elképesztően nagy vagyonokat kockáztatnak egy-egy parti során.

2. Nem a szerencsén múlik

headsup-34643.jpg

Az emberek javarészt csak legyintenek, hogy aki pókerrel foglalkozik, az nem is dolgozik. Ha valaki komolyan veszi a játékot, akkor főállásban foglalkozik vele. Viszont itt a munkád végeztével nem biztos, hogy megkapod a fizetésed, függetlenül attól, hogy jobb vagy mindenkinél. A póker nem a szerencsén múlik. Lehet, hogy több napon keresztül veszítesz, de ha valóban jó vagy, akkor hosszútávon nyereséges leszel. A százalékok nem hazudnak. 

3. Tanulás és elemzés

Csak a könnyű pénzt keresed, vagy hajlandó vagy tenni valamit a siker érdekében? Csak hiszed vagy valóban jobb vagy a többi játékosnál?

Mint a legtöbb területen, itt is változik a játék, ehhez alkalmazkodni kell. Azzal a tudásszinttel, amivel hatalmas nyerő lehettél néhány éve, manapság nem sokra mész. Ha komolyan szeretnéd venni a pókert, tanulj, fektess bele rengeteg energiát. Saját játékunk elemzésére könyvek hada sorakozik a boltokban, sok információ elérhető az interneten is. Oktató videókban profik elemzik múltbeli döntéseiket, vagy Twitch csatornákon néhány perces csúszással követhetjük valamelyikük játszmáját. 

4. Megéri?

702903_10207385494654017_935056061_n.jpg

Összességében elmondható, hogy a pókerben, mint az élet bármely más területén is csak akkor lehetünk kiemelkedően sikeresek, ha naponta több órát szánunk rá, elmélyülünk benne és folyamatosan fejlesztjük magunkat. A játékban ugyan megvan a lehetőség, hogy egy nap alatt a hazai léptékhez képest hatalmas összeget nyerhetsz, de a póker nem kis stresszel is jár. Manapság már inkább érdemes hobbiként tekinteni rá, ha igazán tehetséges vagy idővel kiderül. Egy stabil munka mellett még mindig dönthetsz úgy, hogy a pókeres életformát választod. 

Amikor Daniel Colman megnyert egy 1 millió dollár nevezési díjú versenyt, a fotózáson nem akart részt venni, mivel  szerinte sok ember életét romba dönti a póker és nem szeretné reklámozni. Végül megszületett a fotó: Daniel Colman és 15 millió dollár

 

Köszönet barátomnak, aki profi játékosként neve elhallgatását kérve segítette a cikk létrejöttét. 

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

mak_balazs_200.pngMák Balázs
Jelenleg szakdolgozatát írja a BME Infrastruktúra-építőmérnök mesterszakán. A Magyar Állami Operaház statisztája, korábban egy tervezőiroda egyeztetési munkatársaként és egy egyetemi online rádió műsorvezetőjeként tevékenykedett. A műszaki tudományok mellett érdeklődik a gazdasági és az üzleti élet kihívásai iránt.

Az adatok forrása: thehendonmob.com, pocketfives.com.

süti beállítások módosítása