Business & Café

Az eltűnt idő nyomában: a profi időgazdálkodás alapjai

16 már 2016

Egy nap mindannyiunk számára 24 órából áll. Hogyan lehetséges, hogy ez alatt az idő alatt egyesek többet érnek el, mások pedig kevesebbet? A titok nyitja a profi időgazdálkodás, ami sokkal könnyebben elsajátítható, mint hinnénk!
tumblr_static_tumblr_static_640_2.jpg

Idővel való gazdálkodás: az események egymás utánijának az irányítása

Charles Hobbs

Jelenünkben értelmezve a fenti idézetet, az életünkben a legtöbb stresszt az okozza, hogy nem mi irányítjuk életünk egymásutánját és innen már csak egy lépés vezet az aggódáshoz.

1. Mivel töltjük el az időnket? – Félelmeink felismerése

Felmérések szerint az emberek 78%-a napi 8 órát pazarol el azzal, hogy valami miatt aggódik vagy valamitől fél. Lássuk, mit mondanak a számok, mitől rettegünk annyira:

  • félelmeink 40%-a sosem fog bekövetkezni.
  • 30%-a olyan múltbéli eseményekből visszamaradt gondolat, amin amúgy sem tudunk már változtatni.
  • 12%-a más emberek dolgaival kapcsolatos.
  • 10%-ban pedig elképzelt betegségek miatt nyugtalankodunk.

Vagyis több mint 92%-ban teljesen alaptalanul aggódunk!

félelmeinknek csupán a maradék 8%-a indokolt!

2. Mi a megoldás? - Tervezz!

tumblr_static_tumblr_static_filename_640.jpg

Mivel sikeres akarsz lenni, sikeresen kell beosztanod az idődet, mert minden igazán sikeres ember jól gazdálkodik az idejével!

A társadalom felső 20%-a fölözi le a jutalmak 80%-át de nem azért mert jobbak a lehetőségeik, vagy nagyobb az intelligenciájuk, hanem mert jobban felhasználják a rendelkezésünkre álló időt.

Sokan vélik úgy az önkontrollal kapcsolatban, hogy ha nem vagyunk urai az időnknek, nincs meg bennünk a nagyság lehetősége így nem valószínű, hogy valaha is megvalósíthatjuk azt, amire képesek lennénk az életben!

Ezért is fontos meghatároznunk és leírnunk a világos, határozott célunkat! Sokan elvesztegetik az életüket, mert nem tudják, hogy mihez kezdjenek vele! Ne sajnáljuk hát az időnket a cselekvésen kívül a tervezéssel is tölteni, mivel minden tervezésre szánt perc, 5-15 percet megtakarít a végrehajtásnál és tervezés nélkül belevágni a cselekvésbe gyakrabban vezethet kudarchoz.

 

3. Ne akarjunk mindent elvégezni! – Maradj reális!

tumblr_nhi7soeqg01u1zlkho1_1280.jpg

Soha nem jut idő mindenre. Nem baj, hogy ha mozgalmas életet élünk, de mindig jusson időnk a fontos dolgokra és tudjuk eldönteni, hogy melyek azok, amik igazán fontosak.

Ezeket a feladatokat megláthatjuk, ha alkalmazzuk a 80/20-as vagy más néven a Pareto-elv szabályt. Például, ha tíz dolgot kell elvégezni abból, lehet, hogy kettő többet ér, mint az többi összesen. A fontossági sorrend a lényeg, hogy megkeressük mi a lényeges, a sok lényegtelennel szemben.

Ahányszor újabb feladat elvégzésébe kezdenénk, kérdezzük meg maguktól mindig:

Mire tudom most a legértékesebben felhasználni az időmet?

Szorítsuk rá magunkat, hogy csak olyat tegyünk, amire a legértékesebben tudjuk felhasználni az időnket, hogy a nap végével az elégedettség érzésével tekintessünk vissza.

c755be11afc5a83cea613f9061a41852.jpg

Van olyan, hogy nem tudjuk eldönteni mi számunkra a legfontosabb, ilyenkor jusson eszünkbe,Benjamin Franklin egyik találó gondolata:

„Szeretik az életet? Akkor ne pazarolják el az időt, hiszen ebből tevődik össze az életük.”

Ahhoz, hogy igazán érezzük a fenti mondat súlyát csak írjuk be az IDŐ szó helyébe azt, hogy ÉLET!

Mire tudom most a legértékesebben felhasználni az életemet?

Ha másodlagos dolgokkal foglalkozunk, mondhatjuk, hogy pazaroljuk az időt, pazarjuk az életet!

Ha egy sereg dolgot kell elvégeznünk, vegyünk egy papírt és készítsünk listát, rendszerezzük a gondolatainkat és gondolkozzunk papír alapon! Nem kell terhelni az agyat azzal, hogy mit kell csinálni, az agyunk mindenre megtalálja a választ, ha segítünk neki azzal, hogy rendszerezzük gondolatainkat. Éjszaka lefekvés előtt érdemes a másnapi teendőket rendszereznünk, hogy az előttünk álló megoldandó feladatokat a tudatalattink az este folyamán megválaszolhassa.

Készítsünk listát, minden napra!

Készítsünk listát, minden hétre!

Készítsünk listát, minden hónapra

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

(Köszönet az inspirációért Brian Tracynek!)

Kenéz Zsanett

süti beállítások módosítása