Business & Café

Az időtlen luxus nyomában, avagy a legmenőbb óramárkák

02 júl 2016

A tudománynak és a kézművességnek köszönhetően az óra az időmérés eszközévé, mindennapi viseletté és egyben státusz szimbólummá is vált. 

pp1.jpg

Rengeteg óragyártó és márka létezik a világon, melyek nevét meghallva mindenki be tudja azonosítani, hogy milyen minőségű és értékű, milyen árfekvésű modellről van éppen szó. Ezek közül 3 olyan óramárkát emelünk ki, melyek - minden értelemben - a luxust garantálják bárki számára.

1. Rolex

rolex.jpg

A Rolex az órák világában a mindenki által ismert és a világ leghíresebb márkája (óra-brandje), mely már évtizedek óta fogalomként van jelen. Mindez természetesen a magas szintű minőségnek és az időtlen luxusnak köszönhető. A vállalat számos újítással járult hozzá az óramesterség fejlődéséhez: az idők során már nem csak a nagy mélységben, hanem a magasságban is helyt álltak a svájci luxusórák. Sikersztorija az alapítástól kezdve egészen napjainkig egy felfelé ívelő pályán mozog, melyhez kifejezetten hozzájárul(t) a marketing tevékenységre való fókuszulás, legfőképpen az extrém- és élsportok támogatásával.

2. Patek Philippe

pp2.jpg

Egyértelműen ez a márka az órák királya, az abszolút csúcskategória képviselője. A Patek Philippe remekműveit a világ aukcióin rekord árakon jegyzik és ezeken az eseményeken a cég maga is képviselteti magát, hogy a piacokon fellelhető ritkaságokat felvásárolja, valamint kiegészítse kollekcióit. A vállalat jegyzett ügyfelei között megtalálhatóak híres pápák, királyok és királynők, hercegek és szultánok is. Egyedi, különleges, időtálló és utánozhatatlan stílus és elegancia az, amivel ezeket az órákat jellemezni lehetne.

3. Cartier

cartier2.jpg

A világhírű ékszerészet családi vállalkozásként indult, melynek termékeit az innovatív design és anyaghasználat varázsolja különlegessé. Bár kevésbé köztudott, de a cég nevéhez köthető a karóra feltalálása és a platina (mint alapanyag) ékszerek bevezetése is. Az exkluzív vevőkörnek köszönhetően olyannyira híressé vált, hogy "a királyok ékszerésze, az ékszerészek királya” néven is emlegették. Louis Cartiernek köszönheti igazi hírnevét, aki nagy hangsúlyt fektetett a divat követése helyett a folyamatos újításra. Nem csak a design terén alkottak újat és maradandót, hanem az ékszerkészítés technológiájában is. A márkanév a klasszikus és kifinomult darabokkal fűszerezve egyet jelent a presztizzsel és a hosszú múltból, szakértelemből és kreativitásból eredő kiválósággal.

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

Kemenesi Éva

 

Forrás:

http://delikronika.webnode.hu/news/orak-es-hires-oramarkak-vilagarol-biro-csaba/

süti beállítások módosítása