Business & Café

Azt akarod, hogy elhiggyék rólad? Öltözz úgy!

31 okt 2016

Tényleg a ruha teszi az embert? Természetesen nem, de a pszichológusok szerint üzleti vonatkozásban a külsőnk jelentős mértékben befolyásolja a megítélésünket. Szeretnél kreativitást, profizmust, vagy tettrekészséget sugallni a megjelenéseddel? 

style-man.jpg

1. Mit mond a tudomány?

Evolúciós perspektívából a fizikai vonzerő fontos és meghatározó tényező: ez gyakran ösztönző erő a reproduktív kapcsolatok fejlődése szempontjából. Az első interakciót motiváló vonzerő nélkül több potenciálisan jelentős kapcsolatot egyszerűen el lehetne felejteni. Ez a perspektíva feltételezi, hogy az emberek (és sok más faj) alkalmazkodnak a fizikai vonzerő jelzéseihez, mint a termékenység és a reprodukciós lehetőség jelzéseihez.

(Manusov-Patterson, 2006)

Magyarul mondva, a tudomány szerint már csak evolúciós szempontból is nyerőbb aki 'menő' cuccokkal kápráztatja el a környezetét, mivel a menő cuccok bevetésével fizikai vonzerejét is növeli.

Persze, persze ez idáig rendben van, de hogyan irányítsam a folyamatot az öltözködésemmel?

 

2. Profizmus

Néhány szóban összefoglalva, a profi hatást keltő ruházat szabályosságot sugall, de nem merevséget. Szóval valamilyen harmóniát sugárzó darab kell majd. Azt gondolom napjainkban ez férfiak esetében az ing. Azt, hogy egy ing elegáns, vagy nem; jó viseljük-e, és ha nem akkor mégis hogyan változtassunk ezen, egy korábbi cikkünkben már összefoglaltuk.

A sokat emlegetett lélektani szakértőink hölgyek esetében is javasolják a gombolható, galléros darabokat, és a nadrág viselését, megkoronázva egy elegáns kiegészítővel, órával.

3. Kreativitás

howl-6009_1.jpg

A kreativitás lényege, hogy képességeinket, meglévő tapasztalatainkat nem csak a szokásos módon használjuk fel, hanem látszólag össze nem illő infók kapcsolásával hozunk létre új, vagy újszerű eredményt.

Ez pedig az öltözködéssel befolyásolható, de az legalábbis egészen biztos, hogy a minket szemlélő ügyfélben, partnerben azt a benyomást keltsük, hogy mi aztán egészen elképesztő kreativitás birtokában vagyunk!

A trükk lényege, hogy a szerelés amit viselsz a kreatív alkotói folyamat szabadságát sugallja. Ahogy a forrásmunkám szerzője fogalmaz, a ruháidnak egy üres vászon hatását kell kelteniük - ezzel is éreztetve, te folyamatosan készen állsz az alkotói munkára.

A lélegző anyagok, mint például a pamut, vagy a kasmír ezt a hatást keltik, de röviden összefoglalva a minél kevesebb műszál alapelvvel nem lehet melléfogni. 

A lélekbúvárok ajánlata tehát a következő:

  • lélegző anyagok
  • egyszerű színek - pl. Steve Jobs fekete garbója
  • bővebb, lazább darabok, amik a szabadságra utalnak
  • belefér még néhány vagányabb elem is, mondjuk egy színes zokni, sapka, vagy valamilyen kiegészítő 

4. Produktivitás

A produktív öltözet azt kell, hogy éreztesse, mi készen állunk. Ahogy jön a feladat, már ugrunk is! Az embereknek akik találkoznak velünk, érezniük kell, hogy nem félünk bepiszkolni a kezünket munkával. Viseljünk nyugodtan kényelmesebb darabokat, farmert tornacipővel, vagy pólót, itt nem az elegancia lesz a lényeg.

Persze a legfontosabb szempont úgyis az lesz, hogy Te jól érezd magad abban amit viselsz, máskülönben minden trükk teljesen felesleges. 

Kövess minket a közösségi médiában is!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

Kösz a tippekért az Inc-nek!

süti beállítások módosítása