Business & Café

Az üzlet is csak egy játék? Egy üzleti szimulációs verseny margójára

26 nov 2016

“Sokkal jobban megtanultam a döntésekből a pénzügyi összefüggéseket, elmélyült és maradandó tudásra tettem szert!”. Így foglalta össze a tapasztalatait egy elsőéves Corvinusos pénzügyes hallgató. A Corporaise üzleti szimulációs versenyt 2016. október 5. és november 19. között rendezte meg a Maximulation Business Simulation Games Kft.nrg_4343_2.jpg

fotó: NKM Art & Photo Team 

A versenyre több mint 300 diák jelentkezett. A feladatuk az volt, hogy felsővezetőkként sikerre vigyék online könyvkereskedelmi cégüket. A 100 induló csapat az első két fordulóban online adhatta le döntéseit, míg a döntő személyes jelenléttel az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Karán zajlott. A selejtező és a középdöntő keretében egy-egy üzleti év került szimulálásra, míg a döntőben nem tudták előre a játékosok, hogy mennyi időre szól a megbízatásuk.

A verseny játékos környezetben, valódi kockázatok nélkül tette lehetővé a diákoknak, hogy kipróbálhassák magukat felsővezetőkként, próbára tehessék az iskolában megtanultakat. A versenyszellem folyamatosan jelen volt, hiszen nem juthatott tovább mindenki.

“Legjobban az tetszett, hogy komplexen kellett döntést hozni. A suliban tanultakat egészében lehetett látni, összefüggésekre rájönni. Mindenképp jó tapasztalat.”

- Óbudai Egyetem hallgatója

A selejtező alatt még rugalmasan, nagyobb időkerettel gazdálkodva hozhattak döntéseket a csapatok, míg a középdöntő során már megtapasztalhatták az időnyomás alatti döntéshozatalt is, a résztvevők így a komfort zónájukból kibillentve kellett, hogy helytálljanak.

A diákok döntő többsége azért jelentkezett a versenyre, hogy saját magát és az egyetemen megszerzett tudását fejlessze, próbára tegye magát a gyakorlatban.

“Olyan volt, mintha a létező cégünk üzleti döntéseit kellene meghozni. A teljes elemzés és döntéshozatal alatt flow élményem volt.”

- BGE-Külker hallgató

A tapasztalatokra és visszajelzésekre alapozva egyre izgalmasabb és változatosabb versenyekre számíthatunk. A következő verseny 2017 tavaszán kerül megrendezésre, hamarosan jönnek a részletek a verseny Facebook oldalán: https://www.facebook.com/corporaise

Kövess minket a közösségi médiában is!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

süti beállítások módosítása