Business & Café

Jó embernek lenni a legjobb üzlet! Avagy a vállalkozó is ember

18 máj 2017

Sokat írtunk már üzletről, önfejlesztésről, motivációról, inspirációról. Az emberi oldalról viszont kevesebb szó esett annak ellenére, hogy ez az egyik legfontosabb szempont!

entrepreneur-reading-business-newspaper.jpg

1. Sztori a sztoriban

Rólunk vállalkozókról a legtöbb emberben negatív képek élnek. Azt is mondhatnánk, hogy a társadalom negatív előítéleteket táplál velünk szemben. Kirekeszt, diszkriminál bennünket.

Én azt gondolom, hogy bár sok példa igazolja ezeket az elképzeléseket, de ne feledkezzünk meg róla, hogy Magyarországon 2016-ban 1 153 816 regisztrált vállalkozást jegyzett a KSH, ebből a legfrissebb adatok szerint több, mint 650 ezer aktívan működött is, szóval talán még az elején leszögezhetjük: nem gaz vállalkozókról, és becsületes dolgozó állampolgárokról van itt szó, hanem mindannyian emberek vagyunk, van köztünk ilyen is, olyan is.

2. Nem nyerészkedés, problémamegoldás

 Aki valóban megfelel a szó nemesebb értelmében véve a vállalkozó fogalmának, elsősorban nem (csak és kizárólag) pénzhez akar jutni. Vagy ha igen, akkor is meg kell oldania egy fontos feladatot. Kínálnia kell valamit az embereknek, amire vágynak. Egy terméket, vagy szolgáltatást, amiért hajlandóak odaadni cserébe a pénzüket.

Ez egyenlő azzal, hogy valamilyen szükségletre kell reagálni. Törvényesen és törvénytelenül is lehet ezt csinálni, de a kábítószer kereskedőket valamiért mégsem tekintjük vállalkozóknak. Egy szó, mint száz, a vállalkozók igenis problémákat oldanak meg!

3. Nem egoizmus, szabadságvágy

Biztos van, aki azért lesz vállalkozó, hogy egy szép napon majd parancsolgathasson másoknak. Én személy szerint nem találkoztam ilyen emberrel. Viszont találkoztam már rengeteg olyan emberrel, aki azért vágott bele ebbe az életre szóló kalandba, mert szabad akart lenni, mert független akart lenni. Anyagilag, emberileg, szellemileg. 

4. Nem agresszió, önmegvalósítás

Egy újabb klasszikus vád. A vállalkozók mindenkin átgázolnak, ijesztőek, hangosak, gonoszak, és úgy általában véve megdöbbentően nagy mértékben emlékeztetnek a szekrényekben lakozó szörnyetegekre.

Az a helyzet, hogy én magam is szembesültem már ezzel a váddal. Be kell vallanom, részben igaz. Ha az ember megtanulja, hogy ne hajtsa le a fejét, hogy ne lehessen megfélemlíteni, hogy tűzön-vízen és a pokol minden ördögén átgázolva is elérje azt amit akar, akkor egy idő után nagyon nehéz ezt a szemléletet kizárni. A lényeddé válik. Van aki fél tőle, én imádom!  

5. Nem kapzsiság, magabiztosság

Pénzéhes, anyagias, materiális gondolkodású, undorító banda. Vitathatatlan tény, hegytetőn élő, köldökét bámuló filozófusnak lenni szuper klassz dolog, de nem való mindenkinek. Nekünk, akik szeretjük az evilági kincsek csillogását, ez a legjobb út ahhoz, hogy megteremtsük az anyagi jólétünket. Az egzisztenciális jólét pedig ad egyfajta magabiztosságot, nem lehet mit csinálni.

Összefoglalásként azt hiszem kijelenthetjük, hogy ebben a pillanatban a vállalkozói lét kecsegtet leginkább azzal a perspektívával, hogy szabadon és jólétben töltsük a mindennapjainkat. Életre szóló kaland ez, amibe belevágni nagy kockázat, komoly kihívás - de az elérhető eredmény mindent megér. Hajrá vállalkozók, mi veletek vagyunk!

Kövess minket a közösségi médiában is!
Egy kattintás most milliókat érhet!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png