Business & Café

Munkában mindenki egyenlő - interjú Geszti Péterrel

08 aug 2017

Geszti Péter reklámszakemberrel, médiaguruval beszélgettünk a sikerről és vállalkozásról, a kritikák kezeléséről és az egyik legfontosabb kérdésről: a csapatépítésről.dsc_0038.jpg

1. Hogyan jellemeznéd magad elsősorban?

Alapvetően én egy dologgal foglalkozom, mégpedig hatást gyakorlok az emberekre. Ennek van egy művészi, alkotó oldala és van egy üzleti oldala is. A kettő elég sokszor összelóg, van olyan nap, hogy minden napszakban teljesen más dologgal foglalkozom.

Én mindig azt szoktam mondani, hogy egy szoftver van a fejemben és azt különböző hardverekre futtatom.

2. Nagyon sok tevékenységet csinálsz, hogyan tudsz mindig aktuális lenni?

Nem mondom, hogy mindig aktuális vagyok, inkább úgy fogalmazok, hogy bizonyos típusú dolgaimmal egy-egy célközönséget meg tudok érinteni - ilyen értelemben teljesen mindegy, hogy egy kommunikációs kampányról beszélünk, vagy mondjuk egy musicalről.

Erre a kérdésre egy nagyon száraz válaszom az, hogy rohadt sokat dolgozom, rengeteget gondolkozom és tehetséges embereket gyűjtök magam mellé, akik az én elképzeléseimet és az én munkámat tudják erősíteni.

3. Mennyit dolgozol egyébként, lehet tudni?

Ez elég változó, de egy olyan 10-12 órát minimum. A helyzet az, hogy a szabadidőm egy része is a munkámhoz kapcsolódik és minden alkalommal amikor mondjuk olvasok, vagy színházban járok akkor is egy gyűjtő állapotban vagyok és nagyon figyelem azokat a dolgokat, amelyek megértésre érdemesek és próbálom őket elraktározni.

Olvasás közben gyakran jegyzetelek például. Azt gondolom mindig lehet inspirálódni ha ilyen beállítottságú egyén vagy. Van még egy dolog, ami azt segítette elő, hogy folyamatosan "a piacon tudok maradni" több értelemben is - minden üzlet során az együttműködésre törekszem, nem pedig a konfliktus keresésére. Az együttműködésekben, vagy akár a művészeti dolgokban is arra törekszem, hogy megértsem a mellettem lévő partnernek vagy alkotótársak szempontjait.

A dalai lámától származik egy bölcsesség, amit nagyon szeretek: „Legyél kedves amikor csak lehetséges, és mindig lehetséges”.

Az életem már ezen bölcsesség olvasása előtt is erről szólt. Valószínűleg ez könnyebbé teszi a másokkal való együttlétet és sokkal kevesebb ellenséget is termel a saját szakmai oldalaimon. Azok, akik velem dolgoznak  előbb-utóbb visszatérnek hozzám vagy én hozzájuk, mert nagyon kevés embernek okoztam csalódást.

4. Három évvel ezelőtti beszélgetésünkkor mondtad, hogy mindig a csúcson kell abbahagyni. Honnan érzed azt, hogy egy projekt eljutott a csúcsra?

Ez karaktertől is függ, hogy ki mit gondol erről, jellemtől, illetve attól, hogy ki milyen iparágban van mert én alapvetően most a kulturális produkciók „iparágában” dolgozom. Akkor szoktam ezt érezni mikor eljön az a pont, amikor már úgy érzem, hogy mostantól ez nem annyira játék hanem inkább csak vállalkozás vagy munka és ilyenkor jön az az érzés, hogy mi lenne, ha akkor ezt elengednénk.

Mondok erre egy konkrét példát: nemrég voltam a Himalájában, ahol az volt a cél, hogy Klein Dávidot és Suhajda Szilárdot felkísérjük a 2360 méteres alaptáborba. A 12 napos túra végére felértünk a táborba és elbúcsúztunk Dávidéktól, viszont volt egy kisebb csoport, akik elhatározták, hogy később még felmennek az Island Peak nevű magasabb szirtre, ahová mi is meghívást kaptunk. Erre én azt mondtam, hogy elértük a kitűzött célunkat, érzelmileg pedig már el is búcsúztunk a Dávidéktól, ami nekem már lezárta ezt az utat.

5. Hogyan tudod elkülöníteni a kulturális missziót a vállalkozás építéstől?

Ebben speciel elég nagy rutinom van - megtanultam azt, hogy én alapvetően azzal foglalkozom, hogy hatást gyakoroljak emberekre. Ilyen értelemben a műfaj tényleg csak egy forma, de a tartalma az majdnem mindig ugyanaz, főleg, hogy hasonló ambícióból fakad. Amikor írok egy dalt a Bokának a Pál utcai fiúk musicalbe akkor nyilván alkalmazkodom a Molnár Ferenc féle mű mondanivalójához. Ott nyilván az alkotói énem sokkal erőteljesebben van jelen.

6. Hogyan lehet feldolgozni a kritikát?

Attól függ miről van szó.

A kritika önmagában szerintem egy hasznos dolog, hogyha abban van elemzés, érvelés és olyan fajta véleményalkotás ami alapvetően nem az indulatokról szól, hanem valaminek keresi egy másfajta igazságát, amit éppenséggel felbont elemeire.

Ezzel szerintem semmi baj nincsen mindig is volt ilyen kritikai műfaj, de az az igazság, hogy nagyon kevés ilyen kritikát olvasok, hanem inkább a kritika helyét, mint oly sok minden másét átvette a vélemény újságírásnak nevezett izé.

7. Kaptál-e már olyan kritikát, ami építő volt, ami megváltoztatott valamit az életedben?dsc_0085_1.png

Természetesen rengeteg ilyet kapok. A mai napig nagyon figyelek a barátaim kritikájára is, nem beszélve a családtagjaim véleményéről sem.

Például volt olyan, amikor azt mondta nekem valaki, aki megnézte az egyik műsoromat, hogy jó az, amit csinálok, jó interjúkat készítek, de sokkal érdekesebb, ha nem kérdezek, hanem saját magam próbálom elmondani, mit gondolok valójában a világról, és ezt mindegy, hogy dalban, vagy írásban mondom-e el. Szembe kellett néznem, hogy tényleg nem az interjúkészítés az én igazi erősségem, majd váltottam.

Vagy a próbafolyamatok alatt, amikor készülünk a Rapülőkre vagy egy saját projektre, meghallgatom a többiek véleményét és ha valamit nem jó helyre hangsúlyozok rapben, vagy egy dalszövegben valamelyik sorra azt mondják, hogy nem elég jó, akkor azt kicserélem, mert számomra ez nem presztízskérdés, ezeken egyáltalán nem szoktam megsértődni.

8. Van prioritás, hogy kinek a véleményére adsz?

Nincs, én minden normális ember értelmes véleményére figyelek. Nemcsak a véleményére, hanem a gondolataira.

A vélemény az kevésbé érdekel, a gondolat az érdekes!

9. Rengeteg tevékenységet végzel napközben. Mit csinálsz este? Mivel tudsz leengedni?dsc_0079_1.jpg

Nem is az a kérdés, hogy milyen napszakban, hanem hogy mikor hagyod abba a munkát. Több évtizede rengeteget dolgozom és már hozzászoktam ehhez a terheléshez, de szoktunk tartani szüneteket, amikor a munka mennyiségét a felére csökkentem, vagy például elmegyek egy hosszabb utazásra.

A munka és a pihenés kapcsán az a kérdés, hogy az adott tevékenységeid milyen irányba visznek téged és ahová elvisznek, valóban oda akarsz-e eljutni.

10. Hogyan épít az ember csapatot maga köré?

Nekem nincs nagyvállalatom, tehát mondhatjuk, hogy én tipikusan a „local hero”, KKV kategóriában dolgozom.

A Rapülőknél is egy hatvan-hetven embert  nyolc hónapon belül kellett irányítanom. Az elején mindig az a nagy dilemma, hogy kik azok az emberek, akiket magad mellé engedsz. Ebben pedig az idő előrehaladtával egyre szigorúbb vagyok, mert nem fér bele a középszerűség. Egy adott ügy kapcsán látnom kell az emberben, hogy őt érdekli az a projekt. Nem rég hallottam Mérő Lászlótól (matematikus, publicista, pszichológus – a szerk.) egy nagyon jó mondatot: „Az a tehetséges ember, aki játéknak tekinti azt, amit más csak egy munkának”

Mindig ilyen típusú embereket keresek, akikben ezt érzem, hogy el tud játszani egy feladattal és nem csak arra megy, hogy mennyi pénzt kap majd érte, vagy hogy mikor mehet már végre haza.

Más szempont szerint pedig azokat a közös, kulturális halmazokat keresem, amelyek segítségével otthon érezzük majd magunkat a munkánk során is. Nyilván figyelek rá, hogy morális illető legyen az ember, de a moralitás az nem azt jelenti, hogy átvág vagy nem vág át, hogy kivisz-e híreket a cégből vagy nem, hanem az, hogy a munkát azt olyan komolyan veszi, hogy az számára is egy morális kérdés, hogy jól legyen elvégezve és ne csak össze legyen csapva. Egy ideig ugyanannyi pénzért is lehet valamit gyenge minőségben csinálni, mint amennyiért el lehetne készíteni tökéletesen is.

Általában úgy tekintek egy munkaközösségre, hogy ott mindenki egyenlő, köztük én is. Szerintem a kreatív iparban ez egy alap felállás, igaz, hogy mondjuk nekem kéne rúgni a legnagyobb gólokat, de ha nincs, aki feladja a labdát akkor viszonylag nehéz befejezni egy "támadást". Ebből kifolyólag a munkámat egy csapatjátéknak tekintem még akkor is ha lehet, hogy én vagyok a csapatkapitány.

Azt gondolom, hogy én csak első lehetek az egyenlők között. Soha sem lefele beszélek, és nem hierarchiába gondolkodom hanem mellérendeltségi viszonyban, ahol az energiák összeadódnak és teljesen mindegy, hogy ki mondja be a legjobb megoldást, mert mindenkinek szüksége van a sikerélményre.

Nem az üzleti eredménytől függ igazából, hogy mennyire érzed jól magad egy csapatban, hanem az, hogy a munkával eltöltött idő mennyire kellemes számodra, mennyire érzed jól ott magad. Ha csak az úgynevezett favágást végezzük akkor az nem egy jó hely - az ilyen helyeket mindig megpróbálom elkerülni, hiszen ilyen körülmények között én sem tudok jól működni és a folyamatok pillanatok alatt kontraproduktívvá válnak.

Kövess minket a közösségi médiában is!

Egy kattintás most milliókat érhet!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png