Business & Café

Mindennapok vs. életcélok

17 aug 2017

Minden reggel úgy ébredsz, hogy ma aztán megváltod a világot és a végén örülsz ha egyáltalán befejezed a tegnapra kijelölt feladataidat? A probléma általános, de nem megoldhatatlan!

20160625_182425.jpg

Krónikus időhiánnyal küzdeni, napjainkban szinte már világszintű népbetegség. Túl sokat akarunk, túl gyorsan, és a legtöbb esetben mégsem azt tesszük amit kellene, csak kapkodunk egyik feladattól a másikig. Én magam is érintve vagyok az ügyben, ezért a lehető legnagyobb siker érdekében néha megállok, veszek egy nagy levegőt, és végiggondolom mi lenne az ideális megoldás. Tegyük ma ezt együtt!

1. (Kisebb) Egységben az erő!

Tapasztalatom szerint az emberek (engem is beleértve) két problémával küzdenek. Kijelölnek maguknak elképesztően nehezen elérhető általános célokat, és aztán nem tesznek gyakorlati lépéseket a megvalósítás érdekében.

Például elhatározom, hogy én leszek a legjobb videovágó ezen a kerek bolygón. Szükségünk is van rá: a Facebookra kellenek rövid hangulatos videók, a Youtube-on pedig lehetőleg minden nap kellene kommunikálnunk. A megoldandó helyzet már csak az, hogy a napi ügymenet (vállalkozás, létfenntartás, iskola, magánélet) megpróbál leterelni erről az útról, és ha nem figyelünk rá sikerül is neki.

Éppen ezért kell kisebb egységekre bontani azt a fránya nagy célt! Ha azt mondod a világon a legjobb akarsz lenni, el tudod hitetni magaddal, hogy "oké, holnap aztán tényleg". De ha kisebb célokra bontod, mondjuk minden nap meg kell tanulnod kezelni egy új funkciót a vágóprogramban, minden nap meg kell nézned egy oktatóvideót a neten, akkor nem fogod tudni ellógni!

Kisebb cél, nagyobb eredmény!

2. Fókusz

Egész életemben ahhoz voltam szokva, hogy egy csendes szobában dolgozom egyedül, lehetőleg késő délutántól úgy este 10-ig. Ez a rendszeresség segített fókuszált állapotban maradnom, viszont mióta szépen beindultak a dolgok a házunk táján és irodát, környezetet, életet váltottunk klasszikusabb mederbe kerültek a dolgok.

Délelőttől dolgozunk késő estig, egy nagy irodában. Hallom amit a többiek beszélnek, Patrik és a sales csapat ügyfelekkel foglalkozik, a tartalmi szálak nálam futnak össze, minden percben ér valami új inger.

Meg kellett tanulnom gyakorlatban is alkalmazni a figyelemmel kapcsolatos tudást. A trükk nagyon egyszerű. Idősávokat jelöltem ki magamnak: telefonos idő, e-mailes idő, írással töltött idő, ajánlatokra szánt idő. Ha mindennek megvan a maga ideje, nem történhet semmi gond, nem fogsz elfelejteni semmit. 

3. Hókusz-pókusz

A munkahatékonyságot befolyásoló tényezőkre igenis figyelni kell, ha tetszik, ha nem! Komolyan mondom hülyeségnek tartottam az egészet: mit nekem test, szellemem uralkodik a puszta anyagon! Igen ám, csak ha a jó már nem elég jó, el kell kezdeni figyelni azokra a fránya részletekre is! Reggeli, folyadék napközben, rendes ebéd, tényleg rengeteget számít.

+1. Feladatkezelők

Rengeteg megoldás létezik az egészen összetett, több száz fő koordinálására alkalmas vállalatirányítási rendszerektől, az olyan ingyenesen elérhető alkalmazásokig, mint az asana, vagy a trello. Mi mindkettőt szeretjük és használjuk is.

Közhely, de attól még valóság: a mindennapok képezhetnek hidat a sikertelen múlt, és a vágyott jövő között! Nincs mellébeszélés, ez a pillanatod is érdemben befolyásolja, hogy mi lesz. Gondold végig, és használd legjobb belátásod szerint az időt, ami számodra adatott!

Kövess minket a közösségi médiában is!

Egy kattintás most milliókat érhet!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

süti beállítások módosítása