Business & Café

Már negyedmillióan olvassák havonta a fiatal bloggert – pedig még csak most kezdte

12 jún 2016

A Góra Dániel által alapított Playful Magazin minden várakozást felülmúlt. Interjú az íróval.

20160531_182359.jpg

1. Negyedmillió olvasó havonta. Mire gondolsz, amikor ezt kimondod, vagy meghallod?

Egyszerre tölt el büszkeséggel és félelemmel. Büszkeséggel azért, mert ilyen rövid idő alatt ekkora olvasószámot elérni nem mindennapi munka. Félelemmel pedig azért, mert ezt a szintet nem lesz könnyű folyamatosan fenntartani, sőt fejleszteni.

Nap, mint nap azon dolgozom, hogy egyre jobb minőségűek legyenek az anyagaim és azért, hogy az olvasók is minél elégedettebbek legyenek.

2. Honnan indult ez a pályafutás?

20160531_183434.jpg

Éveken keresztül több facebook oldalnak voltam a szerkesztője, és ezzel egy időben körülbelül egy éven át szerkesztettem egy önálló weboldalt a legjobb barátommal. Az oldal rövidesen megszűnt és kisebb kihagyás után vissza is tértem a facebook oldalak világába.

Szeptemberben Budapestre költöztem, ott ismertem meg Tóth Patrikot és Battay Mátét, közös magazinjukon a Business & Café-n keresztül. Ők ketten, hosszas baráti beszélgetések alatt arra ösztönöztek, hogy indítsam el a saját oldalamat. Január végén élesítve is lett egy futballal foglalkozó blog, amelyet már én szerkesztettem napról napra.

Egy hónap ’blogos’ tapasztalat után azonban feltették azt a kérdést a srácok, hogy miért nem hagyom a szűkebb sportírást, és kezdek valami újba, amiben több sikert érhetek majd el. Így született meg a Playful.

3. Mi az elképesztő olvasottságod titka?

Véleményem szerint a magas látogatottságom négy alappilléren nyugszik:

1. Csapatmunka: bár elsőre nem feltétlen tűnik ez csapatmunkának, azonban a srácok a háttérből folyamatosan segítenek, amivel csak tudnak. Nyilvánvalóan a cikkekért én vagyok a felelős, viszont a Business & Café szakértelme és tapasztalata nélkül nem tarthatnék ott, ahol jelenleg. Bármiféle kérdésem támad, nyugodt szívvel fordulhatok bármelyikükhöz.

2. A blogrendszer: egyszerű a kezelőfelülete, minden megtalálható, ami szükséges lehet ahhoz, hogy a lehető legjobb anyagok születhessenek meg. Ráadásként, ha olyan tartalmat sikerül megírnod, akkor még az Indexen is szerepelhetsz. Kell ennél több?

3. Minőségi képtartalmak: az emberek imádják a könnyed és gyorsan emészthető dolgokat, erre pedig nagyon alkalmas tud lenni egy önálló gondolat - profi köntösbe öltöztetve.

4. Nincs mellébeszélés, csinálni kell! Ha reggelre elő kell állítani egy tartalmat, akkor azt elő kell állítani, nincs kibúvó.

4. Hogyan jut erre minden nap időd?

20160531_184202.jpg

Könnyedén! Mindenkinek arra jut ideje, amire szeretné! Gondoljunk csak bele, a kötelező feladataink elvégzése után mennyi szabadidőnk marad még minden másra. Az én célom az, hogy a szabadidőmet a lehető leghasznosabban töltsem el, ehhez pedig a Playful tökéletes választás.

A blogolásban kötetlen az ember munkaideje, így az is előfordulhat, hogy napokon át csak az írással foglalkozom, azért, hogy aztán az előre megírt cikkekből éljek.

5. Hogyan lehet egy blogból rövid idő alatt magazin?

Kitartással és rengeteg munkával. Ahogyan már említettem, nem lehet sikeresen írni anélkül, hogy ne lenne mögötte kemény munka.

Számtalan blogról lehet hallani, hogy biztatóan indul, aztán hirtelen elfogy az energia és nem publikálnak többet, magyarul nem volt kitartó az adott személy. Ami még fontos: egy utat mindenképp ki kell jelölni, amit követni fogsz, azaz pontosan tudnod kell, hogy hová szeretnéd kifuttatni a blogodat.

Persze egy idő után elengedhetetlen egy profi emberekből álló csapat, akik blogból igazán magazint tudnak készíteni.

6. Főként mely réteget szólítod meg?

20160531_185411.jpg

Értelemszerűen a fiatalok az elsődleges célközönségem, ezen felül a női olvasók, ugyanakkor a férfi olvasókról sem szabad elfeledkezni, hiszen ők is szép számmal megtalálhatóak mind facebook-on, mind pedig az oldalon.

7. Gondoltad volna valaha is, hogy ezzel foglalkozhatsz?

Korábbi weboldalunk megszűnése után erről a célról letettem. Azonban Máté és Patrik újra meghozták a kedvem, mára pedig már az életem részévé vált az írás, és minden ezzel járó feladat.

8. Mi hosszabb távon a célod?

20160531_185721.jpg

Egyértelműen a színvonal lehető legmagasabb szinten tartása, és a folyamatos fejlesztés. Emellett persze az arculatban is tervezünk számottevő változtatásokat, valamint kiemelkedően fontos a facebook és instagram oldalunk népszerűsítése.

01_1.jpg

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

süti beállítások módosítása