Business & Café

Akkor sincs tragédia, ha nem vettek fel! 3 millió forintért pályázhatnak a fiatalok

02 sze 2016

A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása projekt jó lehetőség azoknak a felvételizőknek, akik nem jutottak be az áhított egyetemre vagy főiskolára, de szívesen kezdenének vállalkozásba. A program résztvevői hasznos képzésekben részesülnek és minimum 2 millió, de maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra jogosultak.

dsc_0323.JPG

A pótfelvételi ponthatárok kihirdetése nem mindenki számára volt örömteli. Akik nem jutottak be az áhított egyetemre vagy főiskolára, most biztosan csalódottak, azonban számukra sincs veszve minden. Úgy is felfogható, hogy most nyertek egy évet, s ezalatt az idő alatt akár saját vállalkozásukat is beindíthatják.

A legfontosabb, hogy ne keseredjenek el, hiszen számos egyéb lehetőség áll rendelkezésükre. Ezek közül kiemelkedik a most induló Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása program a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. (SZPI), az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. (EH) és az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület (IVE) megvalósításában.

Ez a program az Észak-Alföld és Közép-Dunántúl régiókban élő 18-25 év közötti pályakezdő, vagy felsőfokú végzettséggel nem rendelkező fiatalok számára teszi lehetővé, hogy saját vállalkozást indítsanak. Ez remek lehetőség a felvételt nem nyert hallgatók számára is, hiszen nem csak szakmai képzésben részesülnek és gyakorlati tudásra tesznek szert, hanem anyagi támogatást is kapnak a vállalkozás indításhoz

- mondta Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary operatív vezetője.

A GINOP 5.2.2 konstrukció keretében 400 új vállalkozás elindulását támogató Vállalkozz Magyarország! Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása program során a fiatalok első lépésként üzleti képzésben részesülnek, mely lehetővé teszi, hogy minden szükséges tudást elsajátítsanak saját vállalkozásuk elindításához és működtetéséhez.

Az üzleti képzés végeztével a résztvevők a megszerzett tudás és az elérhető segédanyagok felhasználásával, a vállalkozási ötletük megfogalmazásától eljutnak az üzleti terv elkészítésének fázisáig. Ebben szakmailag felkészült és tapasztalattal rendelkező szakemberek, képzők és mentorok biztosítanak folyamatos tanácsadást és útmutatást, majd indulásuk első évében is segítik az újdonsült vállalkozásokat. Azok a résztvevők, akik a képzésből kikerülve, jóváhagyott üzleti tervvel rendelkeznek és megalapították saját vállalkozásukat, valamint a folytatáshoz is kellően motiváltak, a Széchenyi 2020 keretében 

az Európai Szociális Alap támogatása révén minimum 2, maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak újdonsült vállalkozásuk induló költségeinek fedezésére.

Bár a vállalkozás indítási hajlandóság még mindig nagyon alacsonynak tekinthető a fiatalok körében, szerencsére találunk pozitív kivételeket. Többen pont a felvételt nem nyert hallgatók közül kezdtek sikeres vállalkozásba.

Sok inspiráló történettel találkoztunk, mint például Zsófié, aki tavaly jelentkezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafikai szakára, akkor azonban nem nyert felvételt.

Az egyetem helyett saját vállalkozásba kezdett és az eltelt egy évet munkával, vevői körének kiépítésével és cége megerősítésével töltötte. Idén sikeresen felvételizett, a programnak köszönhetően pedig csoporttársaival ellentétben már gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik, és maga tudja finanszírozza megélhetését

- tette hozzá Kovács Zsolt.

További részletek és jelentkezés a pályázat honlapján (www.vallalkozzmagyarorszag.hu) vagy a Széchenyi Programirodákban irodákban személyesen. 

Kövess minket a közösségi médiában is!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

süti beállítások módosítása