Business & Café

Kalandok egy kastélyban

17 nov 2016

Havas hegyek, vadregényes táj, és egy minden kényelemmel felszerelt óriási kastély. Álom lenne talán? Vagy a felső száz elzárt életének egy momentuma? Bár hihetetlennek tűnhet, de valójában egy Budapesttől 150 kilométerre lévő vendégszerető szállodáról van szó!

20161113_125823.jpg

A legutóbbi kalandunk, a Volvo S90 tesztjének forgatásakor a szilvásváradi La Contessa Kastélyszállóban rendeztük be a főhadiszállásunkat. A munkánk során bejártuk az egész kastélyt, kipróbáltunk mindent. Éppen ezért ajánljuk bárkinek, aki szeretne igazán látványos díszletek között kikapcsolódni. 3 pontban foglaltuk össze miért is érdemes Szilvásvárad felé irányítani a lépteinket.

1. A látvány

Látvány, aminek hatása alól mi sem tudtuk kivonni magunkat. Nem mintha akartuk volna, de az északi táj novemberben is magával ragadta kis csapatunkat. Lillafüred felől érkeztünk a Bükki Nemzeti Parkon át, ami már önmagában megalapozta a kalandvágyunkat. A szomorkás őszi hangulatú időjárás a hegyekben korai hóeséssé változott, Szilvásváradra érkezve pedig bátortalan őszi napsütés fogadott bennünket. 

Na de következzen a lényeg, a kastély! Akiben rejtőzik némi regényesség, vagy talán inkább romantikus hajlam, biztosan magával ragadja majd a gyönyörű 19. században épült, de 2009-ben teljeskörűen felújított épület. Történelmi díszletek, modern kényelemmel ellátva - hibátlan kombináció.

2. A belső

20161113_190536.jpg

A La Contessa abban a tekintetben is megérdemli a bizalmat, amit sok más hotel már a belépés pillanatában elveszít. Ez pedig a belső kialakítást dicséri, vagyis a menedzsment arra is figyelmet fordított, hogy a szobák is sugallják a történelmi hangulatot. A folyosókon kristálycsillárok, az étkezésre szolgáló termekben és különtermekben kényelmes és elegáns bútorok, a szobákban hatalmas ágyak biztosítják, hogy egy pillanatra se zökkenjünk ki, privát kis időutazásunkból. 

3. A szerviz

20161113_211556.jpg

Persze, persze, romantikus a környezet, na de mit lehet errefelé csinálni? Az érkező vendégek szerencséjére ez a kérdés is rendezve van, ugyanis már a szobákban is megtaláljuk az alapvető wellness szükségleteket. Szobaszaunákat, és kényelmes kádakat. Aki ennél is több kényelemre vágyik, annak rendelkezésre áll a szálloda wellness szárnya úszómedencével, számtalan különböző típusú szaunával és aromakabinnal. 

Aki pedig a wellnesezést egy idő után más sportokra cserélné, azt várja a rendezvényközpontban egy bowling pálya, biliárd asztal és egy squash terem is! A munka szerelmesei is kedvükre tobzódhatnak a szenvedélyükben, ugyanis a kastély rendelkezik több jól felszerelt konferenciateremmel is. 

Összességében szólva a La Contessa Kastélyszálló mindenféle igényt kielégít a pihenéstől kezdve, a sporton át, a minőségi munka lehetőségéig. Közben pedig élvezhetjük a természeti és az épített környezet szépségeit, a kitűnő konyhát, és a kedves kiszolgálást is. A mi tuti tippünk erre a szezonra a La Contessa!

Kövess minket a közösségi médiában is!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png