A ReTHINK Hungary november végén nagyszabású konferenciát/rendezvényt szervez „International Leadership Conference” címmel a Pesti Vigadóban.
A kezdeményezés célja, hogy a vállalati vezetők számára olyan fórumot hozzon létre, ahol az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket, témákat járják körül. A hazai szakmai találkozókhoz képest e rendezvény újragondolt tartalommal, innovatív módszertannal és közös gondolkodással kíván hozzájárulni egy szélesebb látásmód kialakításához, a magyarországi vállalatok versenyképességének növeléséhez.
A ReTHINK Hungary csapata - tanulmányozva a vezetők TOP problémáit - olyan előadókat kért fel, akik az adott terület szakértőjeként a megoldásokat szállítják. Olyan kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők mint például milyen fontos motivációs eszközökkel dolgozik, aki a csapatot irányítja; milyen hatást érhetünk el az alkalmazottakkal kapcsolatos empatikus viselkedés során; miért fontos vezetőként kezelni a szervezeten belüli hatalmi harcokat; milyen negatív hatásai lehetnek a szervezeti túlszabályozottságnak, vagy hogyan egyeztethető össze a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával az üzleti érdek.
Az újragondolt konferenciasorozat új alapokra helyezi a szervezetek működéséről alkotott képünket és üzleti kapcsolatainkat.
Bojár Gábor (Graphisoft), Mocsai Lajos (Testnevelési Egyetem), Hesz Tamás (Mercedes-Benz Hungary Kft.), Joerg Bauer (GE Magyarország) és a további előadók gondolatainak segítségével egyetlen nap alatt olyan térkép, tudásanyag kerül a cégvezetők kezébe, mellyel könnyedén, hatékonyan tájékozódhatnak a folyamatosan változó üzleti világban. A rendezvény kifejezetten nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai programok mellett lehetőség nyíljon új partneri kapcsolatok kialakítására, tudásmegosztásra is. A szünetekben – kihasználva a helyszín adta értékeket – teljes catering és borkóstoló mellett az üzleti vezetők informálisan is megvitathatják észrevételeiket, kifejthetik véleményüket egymás között, ezáltal a vállalati problémákat képesek lesznek új megvilágításba helyezni, új nézőpontból szemlélni a jövőben.
A rendezvény 2016. November 30-án, szerdán 9 órától 19 óráig tart.
Bővebb információ a konferenciáról: http://www.rethinkhungary.hu