Robosztus elegancia, kényelem, hatalmas plató és összkerékhajtás. Röviden így lehetne jellemezni a Mercedes történetének első pick-upját, de ne elégedjünk meg ennyivel, lássuk a részleteket!
A Hovány csoportnak köszönhetően öt Mercit kaparintottunk már meg, de a hatodik egészen más volt, mint a többi. A márka legelső pick-upját tesztelni nem mindennapi élmény már csak azért sem, mert rengeteg kritikát hallottunk a megjelenés óta. Mi viszont egy karaktert sem ütünk le anélkül, hogy ne hajtottuk volna meg!
Nézzük a Business and Café értékrendje alapján átment-e a teszten, bár elöljáróban annyit, hogy könnyes volt a búcsú a visszaadás pillanatában.
Nulladik pontként kezdjünk rögtön a helyszínnel, ahol ezt a remek gépet fotózhattuk. Innen is üdvözöljük a balatonfüredi Anna Grand Hotelt, ahol különös figyelmet fordítottak arra, hogy a legprémiumabb környezetben dolgozhassunk.
1. Külső
Kezdjünk rögtön egy közhellyel, ígérem nem lesz több – az autó külseje tekintélyt parancsoló és nem láttunk olyan embert, aki ne fordult volna meg utána. Képzeljétek, hogy a piros lámpánál állva a mellettünk lévő autókból átintegettek nekünk az emberek. Elképesztő mit vált ki az emberekből az X osztály látványa. Az autóval kapcsolatban az szokott elhangzani a leggyakrabban, hogy ez csak egy pick-up egy Merci jellel, de a méreteivel (5733 mm hosszú, tükörtől-tükörig 2113 mm széles, 1819 mm magas), a durva orrával és a prémium belsővel sikerült átadni a Mercis életérzés még egy pick-upon keresztül is.
De hogy konkrétumokról is beszéljünk, az autó orrát az E-osztályról már ismerős pajzsrács borítja, aminek a közepén ott díszeleg a mindenki által ismert logó. Haladva az autó hátulja felé, a küszöbök azonnal bevonzzák a tekintetet, amelyek a ki és beszállásnál óriási segítségünkre vannak.
Az autó hátuljához érve pedig a hatalmas platóval állunk szemben, amit bármire használhatsz: ha akarod grillpartyzol rajta a családoddal, még egy 220-as konnektor is helyett kapott az elektromos sütőnek, de felpakolhatsz négy heti cuccot a nyaraláshoz, vagy 1034 kilogramm bármit.
2. Belső
Az X osztály kissé hajaz a G-re, hiszen az alapvető funkciót tekintve ezek az autók nem feltétlen a városi csajozásra lettek tervezve, hanem kőkemény munkára. És bár ezt a mérnökök is tudják, de azért a belső tér kialakításával és az anyaghasználattal jelzik, ez bizony attól még egy prémium autó.
És, hogy mi tette prémiummá a mi munkásautónkat?
- A műszerfalon végighúzódó faberakás,
- a légbefúvók, amik már az új Mercik dizájnját kapták meg és
- a kényelmes ülések.
A belső tér egyetlen gyenge pontját a műanyag felületek jelentik, de ez sem igazi hiányosság, hiszen egy vadonatúj modell esetében nem várható el, hogy minden apró kis részlet elsőre stimmeljen.
A hatalmas tereknek köszönhetően az utastérben mindenki kényelmesen elfér – igaz ez a wagen vezetőjére is, aki előtt a kilométeróra és a fordulatszám mérő a vezetéshez igazi Mercis élményt ad, amit még megspékelünk azzal, hogy nincs olyan autó, ami fölött ne látna el a sofőrünk.
3. Terepre termett
Természetesen nem lehet egy pick-upot úgy tesztelni, hogy „csak” Balatonfüred macskaköves utcáin krúzolunk vele, meg kell hajtani terepen is, ott derül ki igazán mit is tud valójában a kicsike.
Nos, meg kell mondanom, hogy az autó levizsgázott kint a határban is. (Ez persze annyira nem nagy dolog, hiszen egy pick-upot főleg terepviszonyokra terveznek). Amikor elhagyjuk a várost, és megnézzük a földeket érdemes azért átkapcsolni négykerékre, mert előfordulhat, hogy a következő pontban kielemezendő motor elkezd erőlködni. Szerencsére az összkerékhajtásnak köszönhetően minden körülmény között képes felszántani a gyepet.
De akik még keményebb terepre merészkednének, azok egy szempillantás alatt bekapcsolhatják a felezőt és a diffit is.
4. X250d 4matic
Utolsó előtti pontunkhoz érve elérkeztünk az autó egyetlen gyenge pontjához – a motorhoz. A mi modellünket egy 2,3 literes, 190 lovas dízelmotor hajtotta, ami így első hallásra nem rossz, de kemény terepviszonyok között azért használnunk kellett a terepviszonyok beállításait (összkerékhajtás, diffi, felező).
Városi körülmények között, viszont száz százalékosan teszi a dolgát, nem is nagyon kell ezt túlragozni, gyorsan reagál a gázadásra és egy szemvillanás alatt megrántja a hatalmas kasztnit és meglepően csendes is.
Viszont a pletykák tanúsága szerint később érkezni fog a háromezres V6-os kivitel, ami ha beigazolódik, akkor az X osztály egy olyan gép lesz, ami után mindenki megnyalja majd mind a tíz ujját.
5. Zárszóként
Mindent összevetve elmondható, hogy a Mercedes tökéletesen megtalálta a modellpalettáján az egyetlen üres területet, amit az X osztállyal sikeresen meg is töltött. Robosztus külseje, a pick-up műfajban eddig még ismeretlen belső eleganciával párosul, ami tökéletes választás azoknak, akik a város nyüzsgése mellett a vidék csendességét is imádják.
Köszönjük, hogy az értékes idődet cikkünk olvasására fordítottad! Tudtál róla, hogy elköltöztünk?