Business & Café

5 rossz szokás, ami nem hagyja, hogy meggazdagodj

21 sze 2016

Sokan csak ábrándoznak arról, hogy megvalósítsák életük nagy álmait. Helyette inkább rengeteget dolgoznak másoknak azért, hogy a hónap végén ki tudják fizetni a számláikat. És, hogy mi a legkomolyabb akadály a siker elérésében? 5 legyőzhető reflex, ami miatt nem mernek cselekedni.

perm-recruit-bw.jpg

1. Félelem

Mindannyian félünk pénzünk elvesztésétől. Mégis ki a csoda szeret pénzt veszíteni? Senki. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még soha senki nem gazdagodott meg úgy, hogy ne veszített volna pénzt.

Egy texasi közmondás szerint: Mindenki a menyországba akar jutni, de senki sem akar meghalni. A pénzzel ugyanez a helyzet. Gazdagságról álmodozunk, de rettegünk tőle, hogy elveszítjük amink van.

A kérdéssel korábban is foglalkoztunk már, a Keressük a siker titkát interjúsorozatunkban, és újból rá kell döbbennem, tudni kell parancsolni a félelemnek. Ahogy Robert T. Kiyosaki befektetési császár írja: Az emberek annyira félnek veszíteni, hogy veszítenek.

Aki egyfolytában csak a túlzott biztonságán gondolkozik, kispályás marad. Bele kell vágni, annak a veszélynek a tudatában, hogy valószínűleg bukni is fogunk.

Egy üzletembernek arra is fel kell készülnie, hogy vesztesége lesz – mert elkerülhetetlen. És ha összetörik és feladja, az már régen rossz. Úgyhogy nekimentem és azt mondtam majd lesz másik –és lett másik.

Klapka György

2. Kishitűség

Sokszor hagyjuk, hogy kétségeink legyűrjenek bennünket. Arra gondolunk: - Mi lesz ha nem sikerül? És arra: - Á, úgysem fog sikerülni, nem értek én ehhez! Emellett családtagjaink és barátaink, munkakörnyezetünk is gyakran bátorít minket: - Mégis miből gondolod, hogy sikerülni fog? Na ha ez összejön megeszem a kalapom!

Ennek eredményeképpen nem csinálsz semmit. Inkább hagyod a csodába az egészet. Nézed, hogy megy el melletted az élet, miközben riadtan ülsz gombóccal a torkodban. 

Mi lett volna, ha? Soha nem fogod megtudni, mert hagytad magad lebeszélni. Ha megvan a millió dolláros ötlet, vágj bele! Nem azt mondom, hogy vállalj értelmetlenül magas kockázatot, és tegyél fel mindent egy bizonytalan ötletre, hanem azt, hogy ha van egy klassz terved, aminek a megvalósításához meg tudod teremteni a feltételeket (különben pedig a közösségi finanszírozás korszakában már miért ne tudnád?) pusztán amiatt, mert azt mondják neked, hogy nem fog sikerülni - ne hagyd magad meggyőzni arról, hogy tényleg nem fog sikerülni.

Félre hát a kishitűséggel!

3. Lustaság

Lustaságon nem feltétlenül azt kell értenünk, hogy valaki egész nap tétlenkedik és nem csinál semmit. Sok lusta ember rettenetesen elfoglalt, soha nem ér rá, mindig van valami dolga. Egyedül az igazán fontos dolgokkal nem foglalkozik, mint a családja, vagy a saját anyagi függetlenségének megteremtése.

Lustaság kijelenteni: - Nem engedhetem meg magamnak.

A helyes hozzáállást a kérdés tükrözi: - Mit kell tennem, hogy megengedhessem magamnak?

A 'nem engedhetem meg magamnak' letör, apatikussá tesz. Rövidre zárja az agyunkban a meggazdagodás felé irányuló gondolatokat, és beleplántálja, hogy szépen húzzuk le a napi 8 órát aztán be van fejezve.

Vágyni kell a fejlődésre, és aktívan tenni is érte! Mit kell csinálnom, hogy megengedhessem magamnak, hogy soha többet ne kelljen dolgoznom? Te már feltetted magadnak a kérdést?

4. Rossz szokások

Azt mondják, az ember nagyjából 25 éves kora után képtelen változtatni a szokásain. Nos ez szerintem nem igaz. Én úgy gondolom, a legtöbb emberből 25 éves kora után kikopik az az akaraterő és rugalmasság ami képessé teszi arra, hogy változtasson a szokásain. Egyszerű lustaságból, vagy a változástól való félelemből megmarad az ismert, a jól megszokott és pont a megszokás miatt biztonságos rossz szokásainál. És ez az ami sikertelenné teszi őket.

5. Arrogancia

Mióta elkezdtük a vállalkozósdit mennyi, de mennyi nagyképű, korlátolt, ellenszenves emberrel találkoztam már! A legtöbbjük habozás nélkül el tudta mondani miért rossz amit csinálunk szerinte, de nem tudta érvekkel alátámasztani az állítását. És a világ tele van ilyen emberekkel. Rosszindulatúan handabandáznak, miközben egyáltalán nem értenek ahhoz, amiről beszélnek.

Az egészben ami a legrosszabb, hogy egyszer én magam is közéjük tartoztam. Szerencsémre felismertem, hogy sikertelenségem egyik oka éppen abban rejlett, hogy egy negatív gondolkodású, kezdeményezőkészség hiányában másokat visszahúzó emberként viselkedtem, de képes voltam változtatni, alázatot tanulni, és újraértékelni a gondolkodásmódomat.

Szálljunk szembe a sikerünk, vagy akár meggazdagodásunk útjában álló legkomolyabb akadállyal! Küzdjünk meg saját magunkkal! 

Kövess minket a közösségi médiában is!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

süti beállítások módosítása