Business & Café

A vásárlás lélektana: miért fizetnek az emberek?

12 feb 2017

Milyen céllal vásárolunk? Miért adunk szívesen pénzt? Mit tekintünk jól elköltött pénznek? A vásárlás pszichológiája komoly tudomány, de nézzünk rá a legfontosabbakra, és tanuljunk!

hnck1550.jpg

1. Remények

A legtöbb dolog amit az emberek megvásárolnak, reményt jelent a számukra. Túlzóan hangozhat, de minden új dologtól azt várjuk, hogy alapvetően jobb teszi az életünket. Valamilyen változást remélünk, a fejlődés, a jobb élet reményét.

2. Remélt előnyök

33.png

Bár kapcsolódik az előzőhöz, mégsem egészen ugyan arról van szó. A nyereségvágy, vagy éppen a veszteségtől való félelem is hasonló analógiák mentén működik. Az akciók, a limitált kiadások mind ezeket az érzelmeket célozzák. Szerezd meg, mert ha most nem teszed, később már nem juthatsz hozzá hasonlóan kedvező feltételek mellett.

3. Emberi szükségletek

Az emberi szükségleteknek több típusát különítették el a lélekbúvárok, mi most vegyük a talán legegyszerűbben értelmezhető Maslow-piramist.

maslow-piramis_500.jpg

Ha belegondolunk rengeteg termék és szolgáltatás működik zseniálisan a piacon, éppen azért mert alapvető emberi szükségleteket céloznak meg. Az ember kénytelen kenyeret vásárolni, hogy a létfenntartását biztosítsa, de emellett örömmel veszi igénybe például a Facebook corp. szolgáltatásait is, hogy szociális szükségleteit is meg tudja oldani.

4. Filozófia

025.png

Kelleni fog egy misszió, egészen pontosan meg kell találnod a választ arra a kérdésre, hogy miért érdemes éppen téged választani. Miért te vagy a legjobb? Mivel segíted az embereket? Mivel gazdagítod az életüket? Ha ez megvan, és jól is kommunikálod (még ha az üzenet a lehető legegyszerűbb is) nyert ügyed van!

5. Impulzusok

045_supermarket.jpg

Az impulzusvásárlás a legnagyobb trükk, itt olyasmit adsz el, amire a vásárlód eredetileg nem is akart pénzt költeni. A legklasszikusabb példát a nagy bevásárlóközpontok, hipermarketek jelentik.

A mindennapi fogyasztási cikkek, vagy csekélyebb értékű áruk beszerzésénél az emberek többsége nem gondolkodik túl sokat, oké ez még belefér, és már meg is van. Természetesen a nagy cégek már tudatosan figyelnek arra, hogy véletlen se vonhassuk ki magunkat az impulzusok hatásai alól. 

  • nem szokványos elhelyezés, pl. élményszerű bemutatás vagy gúlákba pakolás
  • előtérbe helyezés
  • akciókkal
  • várakozási pontokon kisebb értékű árucikkek elhelyezésével

Mind, mind olyan momentumok amiket érdemes ellesnünk a nagyoktól, hogy kaszálhassunk.

Kövess minket a közösségi médiában is!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

 

Inspiráció: Brian Tracy The Psychology of selling

süti beállítások módosítása