Business & Café

Autó, Motor és Tuning show-n járt a Business & Café!

23 már 2016

Idén is meglátogattuk az Autó, Motor és Tuning Show-t, vagyis az AMTS-t! Élvezetes programok hada várta a nézelődőket: volt gymkhama verseny, freestyle motocross show, motoros stunt bemutató, autó és tuning kiállítás, szépségverseny és motoros standok tömkelege várta az érdeklődőket a legnagyobb hazai autós rendezvényen a Hungexpoban több tízezer négyzetméteren.amts1.jpg

A számtalan autócsodát 7 csarnokban vehette szemügyre közelebbről is az, aki ellátogatott a kiállításra: a teljesen gyáritól a szinte felismerhetetlenné tuningolt autókig minden volt, ami szem-szájnak ingere egy benzinvérű számára.

Azért, hogy el tudjuk képzelni, hogy hogyan is zajlik egy ilyen átalakítás, élőben átépítettek egy BMW Z4 roadstert az egyik csarnokban, amit aztán szokásukhoz híven ki is sorsoltak a rendezvény végeztével, hogy valaki azzal távozhasson. 

Az autók mellett számos motorgyártó is képviseltette magát: Ducati, Honda, Suzuki, Kawasaki, Piaggio - csak, hogy a legnagyobbakat említsük. Természetesen itt is megjelentek az utólagosan módosított motorok, sőt, mi több egy egész csarnok csak ezekkel az épített kétkerekűekkel lett feltöltve, amiknek természetesen járt a külön szépségverseny.

Ha kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen egy motor, ha épp nem egy kiállításon áll, akkor sem kellett messze mennünk, ugyanis Freestyle Motocross show-val és motoros stunt bemutatóval kedveskedtek az érdeklődőknek a szervezők

amts2.jpg

Ha egyszer kijutottunk az udvarra, onnantól nem tudtunk unatkozni: a folyamatos drift és gymkhama versenytől volt hangos a csarnokok közti rész, ahol a hazai drift legismertebb nevei is tiszteletüket tették. Azonban a zenekedvelők sem maradtak hoppon, volt ugyanis hangnyomás és hangminőség verseny, a Hifik szerelmeseinek.

A szériagyártású autókon felül rengeteg ígéretes tanulmánnyal és kezdeményezéssel találkozhattunk, legtöbbjük mind magyar volt - közel szériaérett elektromos autó, takarékossági versenyen résztvevő egyetemisták, teljesen fából készült műremek - mindegy, hogy merre indultunk el, biztosan érdekes négykerekűekbe futottunk bele.

A legszerencsésebb sajtósokként az a kiváltság ért minket, hogy Mészáros Zsolt barátunk személyesen vezetett be a tuning és a drift világ titkaiba.

Azért is köszönetünket fejezzük ki, hogy megismertük Szántó Nikolett driftbajnokot, aki már most is valóságos fogalom a versenyzésben!

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

szkrobo_tamas_200.pngSzkróbó Tamás
Pszichológus, coach, NLP tréner, illetve közösségi média manager. A Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakán tanultam, utána a coachinggal kezdtem el intenzívebben foglalkozni, amely egy professzionális, kérdezésen alapuló fejlesztő folyamat. Mellette NLP tréningekkel is foglalkozom, és több külső cég megbízott, hogy a marketing és PR feladatokat ellátva a közösségi felületét kezeljem.

süti beállítások módosítása