Business & Café

A múlt század legnagyobb magyar szélhámosa

22 máj 2016

Az üzleti életben nem mindig elsőszámú szempont az etika - ezzel talán nem lepünk meg senkit. Azonban voltak, vannak és mindig is lesznek olyanok, akik mások vagyonának kicsalására hazardíroznak. A magyarok találékonysága messze földön híres, lássuk hát, ki volt a XX. század leghíresebb magyar csalója!

magic_feature.jpg

Trebitsch Ignác egy gabonakereskedő fiaként, kilenc testvérrel becsületes úton aligha tehetett volna szert akkora vagyonra, mint amekkorát életében felhalmozott.

Szélhámosi pályáját színészként kezdte, majd újságíró lett, ezután pedig zsidó vallását hátrahagyta, és az amerikai presbiteriánus egyházhoz csatlakozva kamatoztatta kiváló szónoki képességeit. Rögtön ezután egy négyéves egyetemet egy év alatt elvégzett, és felszentelt presbiteriánus lelkész lett belőle.

Az egyházi pálya viszont úgy tűnt Trebitsch számára nem volt eléggé jövedelmező, ezért visszatért Európába, és csatlakozott az anglikán egyházhoz. Ez a projekt már jobban sikerült, később még az angol parlament tagjai közé is felvették - amiben még magának Winston Churchillnek is szerepe volt - sőt Trebitsch még az angol állampolgárságot is felvette.

ignatius_timothy_trebitsch-lincoln_circa_1915.jpg

Ezután Trebitsch Európa több országában is persona non grata lett, hála a számolatlan hamis csekknek és váltónak, garancialevélnek. Anglia, Belgium, Galícia, Románia, Amerika, Németország, Magyarország és Csehszlovákia után, ahol titkosszolgálati tevékenységet folytatott és több állampuccsban is kivette a részét, Kína felé vette az irányt, ahol vagyon, hely- és nyelvismeret nélkül is rövid időn belül két tábornok személyes tanácsadójává vált, sőt, ő volt az, aki megszervezte az utolsó kínai császár megszöktetését is. 

Mindezek után buddhista szerzetesként élte élete hátralévő részét, egészen 1943-as haláláig, amikor Sanghajban több százezer ember kísérte el végső útjára. Azonban halála után látni vélték még egy indai kolostorban is - hogy mindezt hogyan? Láttunk már tőle ennél furcsább ellentmondásokat is élete során.

Rejtő Jenő róla minztáta Buzgó Mócsing karakterét a könyveiben.
moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

szkrobo_tamas_200.pngSzkróbó Tamás
Pszichológus, coach, NLP tréner, illetve közösségi média manager. A Pécsi Tudományegyetem pszichológia szakán tanultam, utána a coachinggal kezdtem el intenzívebben foglalkozni, amely egy professzionális, kérdezésen alapuló fejlesztő folyamat. Mellette NLP tréningekkel is foglalkozom, és több külső cég megbízott, hogy a marketing és PR feladatokat ellátva a közösségi felületét kezeljem.

süti beállítások módosítása