A legutóbb a Távol-Keleten jártunk, most következzen néhány történet a Napnyugat ismert és kevéssé ismert milliárdosairól!
A mai cikkben olyan sztorikat gyűjtöttünk össze nektek, amikben a főhőseink elüldögélhettek volna kényelmes állásukban életük végéig, de többek akartak lenni, jobbak. Kockáztattak és nyertek is. Na lássuk, hogyan születtek azok a dollárok!
1. A könyvmágus
Jeff Bezos, az Egyesült Államokban született, 1964. január 12-én, Új-Mexikóban. Elég korán megmutatkozott benne a techzseni, mindig is foglalkoztatták a számítógépek, amit még megfejelt a Princeton Egyetemen egy informatikai és elektromérnöki képesítéssel.
Mint oly sok gazdag ember története, Bezosé is a Wall Streeten indult. Egy befektetőcégnél töltött be alelnöki állást 4 éven keresztül, de eldobva a biztonságot és a kényelmet belevágott a nagy kalandba. '95-ben elindította az Amazont. Nem tudom milyen érzés lehetett a Wall Street csillogása és hajtása után 30 évesen beülni a saját garázsodba néhány alkalmazottal, vagy hogy milyen elszántság kellett ehhez, de az biztos, hogy működött.
1995. július 16-án hivatalosan is elstartolt a projekt, 1997-ben nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult, és 2001-re már nyereséges is lett. A többi már történelem: Jeff Bezos a világ harmadik leggazdagabb embere, az Amazon pedig az internetes siker egyik szinonimája. Úgy tűnik megérte otthagyni azt a bróker melót.
2. A 'csakazértis' olajmilliárdos
Egy régi történet következik, mégpedig a klasszikus olaj sztoriból. Jean Paul Getty 1892-ben született, olajjal foglalkozó családban. Az egyetem elvégzése után beszállt a családi bizniszbe, a Minnehoma Oil Companyba. Két év alatt összehozott egymillió dollárt olajmezők bérleti jogainak kereskedelmével, de közben súlyos ellentétek támadtak az apja és közte. Getty elég laza fickó lehetett, az évek során öt feleséget fogyasztott el. Válások, újranősülések, az apja pedig nem bírta ezt a tempót, olyan szinten megromlott a kapcsolatuk, hogy a végrendeletében 10 milliós vagyonából mindössze 500 ezer dollárt juttatott ifj. Gettynek.
Persze egy ilyen cikkben lehet sejteni, hogy a főhős nem ijed meg ennyitől. Fogta az örökségét és elkezdett olajtársaságokkal bizniszelni. Ezt követték az olajmezők, amiben azért jócskán van kockázat. 1949-ben 60 éves koncessziót vásárolt egy Szaúd-Arábia és Kuvait közötti területre, amiről már mindenki lemondott. Á, ott úgy sincs már olaj! Tévedtek, Getty pedig milliárdos lett. 83 éves koráig tolta az olajipart, 1976-ban hunyt el. Kemény, kegyetlen ember volt (elég tanulságos az élettörténete), de az üzleti sikerei vitathatatlanok.
Életútjáról több könyvet is írt, Az életem és a szerencse címűt és a Hogyan legyünk gazdagok? című köteteket.
3. A céggyűjtő
Alec Gores 1953-ban született, és 1968-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba. Klasszikus sztori, számítástechnikai diplomát szerzett a Nyugat-michigani Egyetemen, majd megalapította a saját bizniszét egy számítástechnikai kiskert, név szerint az Executive Business Systems-t. Ahhoz képest, hogy az induláskor egy alagsorból árult számítógépeket, 9 év munkával (33 éves korában) 2 millió dollárért elpasszolta a jól működő céget, és egy új álom nyomába eredt: 1987-ben megalapította a Gores Groupot.
A működési elv nem bonyolult, de mégis zseniális. Egy olyan magántőke befektetési alapról van szó, ami azzal foglalkozik, hogy nagyvállalatok alaptevékenységen kívül eső, gyengén teljesítő és alulértékelt projektjeit vásárolja fel, és alakítja át nyereséges vállalkozássá. Működése során az alap már 80 céget szerzett már meg, köztük olyan óriásoktól, mint a Hewlett-Packard, vagy a Mattel.
Ezekkel a történetekkel azt szerettem volna illusztrálni, hogy igenis meg mindenki meg tudja csinálni a szerencséjét, de ehhez kockáztatni kell. De mégis, mennyivel édesebb a saját erőn elért siker, még ha a bukás árnyéka fenyeget is végig, mintha ásítoznánk a szürke hétköznapokban biztonságban. Kockázatra fel!