Business & Café

A Dárdai Varázslat 7 eleme

31 máj 2017

Dárdai Pál eddigi edzői pályafutása a hatalmas nemzeti büszkeség mellett rengeteg az üzletben hasznosítható tanulsággal szolgál! Iskolapéldája a befektetett munka hosszútávú megtérülésének kitartásnak és hitnek.dardai_kiabal.jpg

1. Nem érkezett üres kézzel

Felkészült. Amikor bemutatták, mint szövetségi kapitányt, az ilyenkor szokásos interjú kérdések előtt egy prezentációt is tartott a nyilvánosság előtt, hogy hogyan képzeli el a csapat játékát.

Elmondta, hogy mi a reálisan kitűzhető cél. Ismertette a csapat profilját, hogy ki a zseni, kik a vezérjátékosok és kik a szorgos csapatjátékosok. Ezzel a jól előadott, világos prezentációval rögtön hitele lett a közvélemény a sajtó és a szakma előtt is, nem is beszélve arról, hogy ezután ez az előadás hivatkozási alappá vált a későbbi kapitányi interjúk során is.

bizalomnap_banner_623x200_ok_szurke_1.jpg

(Szeretnéd Dárdai Pál történetét személyesen tőle hallani? Gyere el a Bizalom Napra, ahol saját inspiráló történetét is el fogja mondani! Részletekért katt a képre!)

2. Munkamorál

Miután meggyőzte a sajtót, és fellelkesítette a közvéleményt, a legfontosabb feladat következett: a játékosok előtt be kellett bizonyítani, hogy ő fel tudja készíteni a csapatot a románok elleni kulcsfontosságú tétmeccsre!

Lehettek volna kifogásai:

  • nem volt pro licensze
  • rendkívül rövid idő állt rendelkezésére
  • nem minden játékos játszott klubjában folyamatosan
  • hirtelen jött a lehetőség

Azonban nem foglalkozott ezekkel, hanem keményen dolgozott, korrekt volt és ez tiszteletet vívott ki a játékosoknál!

3. Felmérte a helyzetet

Tudta, és el is mondta, hogy nincsenek világklasszis, Bajnokok Ligájában sorozatban terhelt futballistáink és nem lehet végig rohanni a 90 percet. Olyan taktikát választott, melyben a tényleges játékidő 55-60 perc.

Nem a bonyolult és művészi támadások kidolgozásával foglalkozott, hanem elvégeztette a csapattal a „házi feladatot” és magabiztos védelmet rakott össze, ezzel stabil alapot adva a válogatottnak.69576_magyar_valogatott_edzes_bukarestben.jpg

(Fotó: rangado.hu)

4. A Stáb

Az edzői team kiválasztásánál is kereste a karaktereket. Sallói Istvánt például azért választotta, mert teljesen más az elképzelésük a futballról! Míg Dárdai német közege praktikusabb, addig Sallói magyar közege, olasz mintára rengeteget elemez és foglalkozik játékszituációkkal, így konstruktív szakmai viták alakulhattak ki.

Nyilasi Tiborral hasonló lehetett a helyzet, ő hatalmas tapasztalatával szintén másfajta tanácsokat adhatott Dárdainak és a játékosoknak is. Miatta Dzsudzsák Balázs nem egy-két méterről, hanem távolabbról futott neki azóta legendássá vált románok elleni szabadrúgásának!

5. A Bizalmi poszt

 Az MLSZ Király Gábort, mint kapusedzőt ajánlotta a frissen kinevezett kapitány figyelmébe, azonban Dárdai rögtön jelezte, hogy a pályán számít rá, kijelentette, hogy a kapus bizalmi poszt Király pedig rászolgált. A románok elleni utolsó percekben például óriási lélekjelenléttel nyugtatta meg a válogatottunkat és idegesítette fel az ellenfelet, amikor egy jó kis időhúzó beszélgetést folytatott Dárdaival:

  • Mi van Gabi?
  • Hát tudod, Pali az van.
  • Ja az?! Akkor már tudom.
  • És most mi legyen?
  • Nekem mindegy de csináljuk végig.
  • Oké, csináljuk végig!
  • Na, lassan rúgjad, Gabikám!
  • Jól van, rúgom, Palikám!

6. Nem a pénz motiválta

Dárdai ingyen, „másodállásban” vállalta a feladatot. Részlet a tavaly megjelent önéletrajzi könyvéből: „Csányi Sándor korrekt volt, utólag jelezte, hogy visszamenőleg is kifizetnének – Az ajánlatot előbb megköszöntem majd visszautasítottam, hiszen az az időszak számomra mindenről szólt, csak a pénzről nem.

Miután eldőlt, hogy maradok már nem volt akadálya, hogy megfizessék a munkámat.

Nem vitatom, régimódi vagyok. Azért várok elismerést, ha valamiért tisztességgel megdolgoztam. A Herthánál is azt követően utaltak át a számlámra egy nagyobb összeget, hogy bent tartottam a csapatot. Addig az utánpótlásedzői béremet kaptam.

                Ja igen, 2015. február ötödikén kineveztek a Hertha vezetőedzőjének.”

7. Az ösztönök

bizalomnap_banner_623x200_ok_szurke_1.jpg

(Tanulj Dárdai Páltól a Bizalom Napon, és legyél te is sikeres vezető!) 

Visszafelé nézve teljesen logikusnak tűnik Dárdai és a magyar labdarúgó válogatott története, azonban mégsem lehetett az! Mindenki féltette a pesszimista magyar közegtől, hogy szakmai zsákutcába jut ezzel a vállalkozással. Ő mégis az ösztöneire hallgatott, és a legkisebb fiára Bencére az „ártatlanság jellemére” hallgatott és mert őszintén dolgozni.

8. Van hite

Emberileg rengeteg megpróbáltatás érte: 23 évesen az AC Milan elleni BL-találkozón egy rossz becsúszás miatt megsérült a jobb lába, onnantól egy fél egészséges lábbal kellett lejátszania profi karrierét. Majd elvesztette testvérét, aki a pályán esett össze és nem sokkal ez után édesanyja is elhunyt.

Minden oka megvolt arra, hogy abbahagyja a labdarúgást de ő mégis folytatta! Miből merített erőt? A válogatott 3. tétmeccse után barátjával és edzőkollégájával Szabics Imrével elment és imádkozott. Talán ezért, talán a családja tartotta benne a lelket, de tény mindvégig kitartott abban, amiben hitt.

Kövess minket a közösségi médiában is!

Egy kattintás most milliókat érhet!

ending_fb_2.png

ending_insta_2.png

ending_yt_2.png

süti beállítások módosítása