A ma 100 leggazdagabb magyar közé tartozó Hovány Márton harminc évvel ezelőtt kőfaragó és épületszobrászként az ország legfiatalabb mestere volt. A rendszerváltozáskor profilt váltott, így lett a Hovány cégcsoport alapítója, tulajdonosa. A kitartó, céltudatos fejlődés eredménye lett, hogy a cégcsoport megannyi rangos elismerést is elnyert.

Több márkánál is többszörös "Az év márkakereskedése" elismerésekkel, kiválósági és elnöki díjakkal jutalmazták munkáját, 2005-ben a VOSZ Hovány Mártont "Az év vállalkozójává" választotta, sőt többször is megkapták a Mercedes Benz ügyfél-elégedettségi eredményekért járó elismerését, a CSA díjat, ezen felül 2013-2014-ben Nissan Global Award díjjal tüntették ki.

1. Van határozott véleménye a „siker” fogalmáról?

A siker fogalmáról millió véleményt hallottam, és ezek nagy részével magam is egyet értek.

Én személy szerint azt gondolom, hogy a siker az, amikor az ember az előre kitűzött céljait a kívánt időpontban eléri.

Ezen felül a siker nem korlátozódik nálam kizárólag az üzleti eredményekre, legalább olyan fontos, hogy az ember a családi életében is helyt álljon.

A sikernek többféle ágazata van, és ezek sajnos a legritkább esetben fordulnak elő, hogy minden kategóriában egyszerre beállnak. Az élet igazából valahol kicsit vissza is kompenzál, az egyik oldalon elvesz, a másik oldalon ad. Sok esetben – sajnos – az tapasztalható, hogy akik az üzleti életben nagyon szép sikereket érnek el, a családi életben, magánéletben nem annyira sikeresek, vagy fordítva.

Olyan ritkán van – de azt örömmel látom – ha valakinek sikerül megtalálnia az arany középutat. Jó lenne ezekből többet látni.

Sajnos sok olyat láttam, hogy egyesek feláldozzák az üzleti sikerért a családjukat, vagy akár az egészségüket is. Érdemes megtalálni azt, amikor nem megy egyik kárára a másik.

Nem lehet annyira fontos az üzleti siker, hogy az ember a családi életét feláldozza ennek oltárán, de az sem megoldás, ha valaki magánéletre hivatkozva teljesen elhanyagolja személyes sikerét, illetve vállalkozását.

2. Ön szerint létezik véletlen, illetve szerencse?

Általában véve a szerencsében a szerencsétlenek hisznek.

Mondják, hogy valakinek szerencséje volt, jókor volt jó helyen,

én abban hiszek, hogy kemény, becsületes, kitartó munkával az ember szép sikereket tud elérni.

Ha valaki jókor volt jó helyen, vagy innen-onnan támogatták, azt én másfajta „sikernek” tartom.  A valódi siker számomra az, amikor tisztességesen, etikusan, sportszerűen, betartva a szabályokat halad előre valaki, ha tetszik a szabály, ha nem. Ahol már „le vannak osztva a lapok” azok számomra „egyéb” sikerek. Ebben az esetben lehet mondani, hogy jó helyen volt ismerőse.

Alapvetően a szerencsében nem hiszek, de azt el tudom fogadni, hogy vannak olyan emberek, akik kicsit szerencsésebbek, vagy szerencsésebb alkatok. Ezt úgy gondolom, hogy ez az eleve elrendeltség állapotából származik.Édesanyám mindig azt mondta, hogy „ami a nagy könyvbe’ meg van írva, azt az ember el sem kerülheti”.

Az biztos, hogy a sarokpontok mindenki számára „meg vannak írva”, vagy jelleméből adódóan adottak, de a keret megtöltése az már egyéni kérdés. Az ember eleve maga számára kreálja a jövőjét.

Én hiszek abban, hogy a gondolatnak teremtő ereje van.

Gondoljunk csak bele, a világunkban minden egy gondolattal kezdődött, például az, hogy ez a ház itt áll, valakinek a gondolatában jelent meg egyszer, és akkor ez onnan indult el. Vagy amikor gyermekként valaki kigondolja, mi szeretne lenni, és ezek alapján tűzi ki céljait, építi az életét, halad az útján, és ez által megteremti magának a jövőt.

Sokat láttam, tapasztaltam az életben, érdekel a filozófiai oldala is ezeknek a kérdéseknek, és azt kell, hogy mondjam,

lehet valaki örök túlélő típus, de ehhez az kell, hogy megválogatja a gondolatait, tudatos a gondolkodásmódjára. Mindenkinek teli van a feje gondolatokkal, de nagyon fontos, hogy azok pozitívak legyenek.

Gondoljunk csak bele, egy optimista elképzelésekkel teli egyén mennyivel nagyobb csodát tud teremteni, mint aki csak a negatív dolgokra nyitott. Ez óriási különbség.

Hatalmas jelentősége van annak, mire gondolunk. Az ember olyan, mint egy számítógép, amilyen „programot” adunk neki, olyan eredményeket produkál.

3. Iskolás koromban a legtöbben azt mondták nekem, hogy ha nem tanulok, nem lesz belőlem soha senki. Mit gondol erről a filozófiáról?

Nagyon meglepődnénk, ha megnéznék, hogy a világon hány olyan ember van a milliárdosok között, aki az egyetemet sosem végezte el, vagy nem is járt oda, és én is ezeknek a táborát erősítem.

Az eredeti szakmám kőfaragó és épületszobrász.

De nézzük csak meg akár Steve Jobsot, akiről korábban láttam egy videót, amelyben egy diplomaosztó vendégeként említi, ekkor került életében legközelebb diplomához.

Magyarországról is több olyat ismerek, akinek nincs diplomája, és nagyon sokra vitte.

Azért azt be kell vallanom, hogy jobb lett volna, ha elvégzek egy főiskolát, vagy egyetemet. Nem azért, mert jobban tudnám végezni a munkám, hanem mert néhány dologban segíteni tudott volna. Ezek közül is a nyelvtudást emelném ki, amelyet fontosnak tartok.

Falun születtem, és az én időmben csak oroszt tanultam, habár manapság már meg tudom magam értetni angolul, vagy németül, bár szívesen fejleszteném még ezt a képességem. Hál’ Istennek a gyermekeim már kiválóan beszélnek idegen nyelveken.

Véleményem szerint önmagában az, hogy valaki sok nyelvet beszél, még nem garancia arra, hogy sikeres lesz.

A kezdeti sikereknél, mikor az autószalont is nyitottuk, nem a nyelvtudásom bővítését tartottam fontosnak, hanem az üzleti tudományokban való tapasztalatszerzésem, úgy véltem, ha az importőrök bejönnek Magyarországra és itt akarnak dolgozni, akkor előbb-utóbb nekik is meg kell tanulniuk magyarul.

4. Hány évesen indította el első vállalkozását, ilyen jellegű tevékenységét, és mi inspirálta rá?

Nagy hatással volt rám, amikor 16 éves koromban félárva lettem. Édesanyámmal éltem együtt, aki akkor pecsenyesütő volt, de emellett sokat dolgozott mást is. Akkor másodikos ipari tanuló voltam, a Kőfaragó és Épületszobrász Ipari Vállalatnál tanultam.

Édesanyám élettapasztalatával és bölcsességével gazdagította életemet. Az igazat megvallva már fiatalon is „maszek” szerettem volna lenni, ezen felül mindig is a saját lábamon akartam állni. Ez a fajta hajlam tehát korán megmutatkozott.

A ’80-as években komoly procedúra volt „vállalkozónak” lenni, 20 éves koromban ez megadatott, amely akkor kuriózumnak számított.

Az induláshoz édesanyámtól kértem 4000 Forintot kölcsön, amely az alapjául szolgált az első vállalkozásomnak.

Mindig is az hajtott, hogy ne csak jó, de a legjobb legyek a szakmámban.

Ez a fajta elszántság olyan erőként hatott rám, hogy olyanokat sikerült leköröznöm, akik több mint tíz éve voltak maszekok. 

A szakmámban töltött évtized után már biztos lábakon álltam, szép családi házam, autóm, sőt megtakarításom is volt. Ezt követte egy export-import cég, majd az autókereskedés.

Hogy miért lettem végül autókereskedő?

Őszintén megvallva mindig is szerettem az autókat.

Édesanyám megannyi bölcsessége közül nagy hatással volt rám kisgyermekként az is, amelyet akkor mondott, mikor nem vettek fel az általam vágyott autószerelő iskolába. Felhívta a figyelmem arra, hogy semmi sincs véletlen, és ne fogadjak semmit kudarcként. Ha valami nem úgy alakul, ahogy elterveztem, akkor se bánjam, mert biztos jobb úgy, hogy nem valósult meg. 

Ma már tudom, sokkal jobban jártam a kőfaragó szakmámmal, mert ezzel biztosabban tudtam azt az anyagi hátteret felépíteni, amely alapjául szolgálhatott az ezt követő vállalkozásaimnak.

Több mint tízéves kitérővel visszatértem ahhoz a témához, amellyel eredetileg akartam foglalkozni, és mert szerettem, egyáltalán nem a pénz hajtott, hanem mert érdekelt, és ezt akartam csinálni. Jobban érdekelt a siker, az eredmények, és az, hogy jól adjunk el autókat.

Aztán ismét felbukkant édesanyám tanítása, hisz ’94-ben tönkrement a Nissan Magyarországon, amit akkor rossz szájízzel is fogadhattam volna, hisz át kellett váltanunk Fordra, de végül is hatalmas sikert hozott a számunkra. Utólag nagyon szerencsés fordulatnak tekintem, hisz a Forddal könnyebben érhettünk el abban az időben sikereket. Ehhez az is kellett, hogy

a kellemetlenségeket mindig kedvező változássá tudtuk alakítani.

5. Hogyan oldotta meg a kezdeti nehézségeket?

A kezdetekben az ember mindig nagyon sok dolgot szeretne, olykor egyszerre, ezért nagyon sok pofon is éri, vagy érheti. Azt már megtanultam, hogy ezekből lehet a legtöbbet tanulni.

Például anno a mi helyzetünkben nagyon fontos volt, hogy jó legyen az importőr, de ez akkor hagyott maga mögött kívánni valót. Volt rivális, amely egy rossz lépés következtében biztosan támadott volna minket, mint az atom. Fontosnak tartottam, hogy ne hozzunk olyan rizikós döntéseket, amelyek indokolatlanul veszélyesek, illetve anyagilag megerőltetők, mivel nem voltunk annyira tőkeerősek.

Legnagyobb „fegyverem” az átgondolt fejlődéssel vegyített kitartás volt, amely lehetővé tette, hogy akkor tudjunk lépni, amikor az iparágunk megnyugodott, az importőr kedvezőbb lett.

Mi volt a különbség?

Az, hogy a végén azok kerestek meg, akikkel küzdenem kellett volna.

Ha túl korán vállalunk túl nagy kockázatot, akkor biztosan nem jutunk el idáig.  Ez megint csak az, hogy nem baj, ha nincs meg azonnal minden, illetve jobb, ha az ember el tud engedni bizonyos dolgokat.

Bevallom, voltak olyan helyzetek, amikor nem esett jól, hogy egy-egy opciót el kell engedni, de ma már azt mondom, hogy sokkal jobban jártunk így.

Ha ma újra kéne döntenem ezekben a kérdésekben, akkor sem választanék másképp. Lehettem volna az ország legnagyobb autókereskedelmi cégcsoportja a legnépszerűbb márkákkal, a legfontosabb városokban, amely nagyon komoly lett volna, de ez már káros lenne az egészségemre, a családi életemre, így bizonyos szinten kompromisszumra kellett jutnom magammal. További három autómárkát forgalmazhattam volna két megyeszékhelyen, de végül is nem tettem, mert ez sokkal több problémát jelentett volna számomra, és akár még az egészségemre is káros hatással lett volna. 

6. Félt-e valaha a bukástól?

Úgy gondolom az fél, aki nem addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér, én viszont nem vagyok egy túlkockáztatós típus.

Én inkább a biztos dolgokat szeretem. Még ha Las Vegasban is próbálok ki a hecc kedvéért valami szerencsejátékot, nem a pénzszerzés okoz örömet, és mindegy is, hogy nyerek vagy vesztek, a játék a lényeg. Eleve kerülöm azokat a szituációkat, ahol a vak szerencsén múlik minden.

Minden ember életében vannak brutálisan nehéz pillanatok, mint például az enyémben a „világválság”. Ilyenkor nagyon felkeményedek, és nincs más hátra, csak előre! Kőkeményen, összeszorított foggal nyomni, nyomni, fejlődni, hogy eredményesek legyünk.

Ennek eredménye lehetett az, hogy mi még ekkor is szalonokat építettünk, fejlődtünk, bővültünk, míg mások inkább megszűntek, illetve valamilyen formában, de a méretek csökkentésére kényszerültek.

7. Mekkora szerepe van a kapcsolatoknak / kapcsolatépítésnek?

Úgy látom, hogy a mai világban ennek nagy szerepe van, habár meg kell jegyeznem, hogy az én esetemben ez nem játszott közre. Mi nem igazán kértünk, inkább mindig adtunk. Alapjaiban véve ez az én személyiségemnek köszönhető, mert igyekszem mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, de nem szokásom szívességeket kérni.

Természetesen vannak üzleti kapcsolataim, de ezekben az esetekben is fenntartom az előbbiek fontosságát.

Persze vannak olyan ismerőseim, akiknek volt osztálytársai, barátai bekerültek bizonyos helyekre, és ennek köszönhetően több lehetőséghez jutottak, és hát persze, megtalálták egymást.

Egy-egy termékelhelyezés kapcsolatokon, barátságokon múlik, és számomra sem elfogadhatatlan, hogy ha mindegy, akkor ez alapján történjen egyfajta „mérlegelés”, hisz itt az ismeretség egyfajta bizalmat és elvárást egyaránt jelent, amely erősítheti az üzleti kötelék viszonyát.

Nekem nem voltak soha ilyen kapcsolataim, és még a barátaimtól sem elvárás, hogy tőlem vásároljanak. Természetesen nagyon örülök neki, és büszkeséggel tölt el, de nem ez számít.

8. Folytatná-e a munkáját, ha holnaptól egy forintot sem kapna érte?

Nem olyan régen fogalmazódott meg bennem erre a kérdésre a válasz. Amikor elkezdtem, és egészen kicsik voltunk, mások voltak a körülmények. Ma ez olyan méreteket öltött, hogy olyan energiákat kell mozgósítanom magamban, amely esetében már többre van szükség, mint az autók szeretetére. Napjainkban, ekkora terjedelemben a munkám nagyon fárasztó is tud lenni.

Azért meg kell jegyeznem, dolgoztam már ingyen is a cégemben.

A válság alatt egy vasat nem kerestem, így ebben az értelemben ingyen dolgoztam. Azt is el kell fogadnom, hogy ha a vállalkozásom mögül teljesen kivonulok, akkor valószínűleg nem tudna hosszútávon talpon maradni, így muszájból – az értékmegtartás végett – dolgoznék ingyen, de hobbiból - a méretek miatt - már nem.

9. Magyarországon nehéz vállalkozni, érvényesülni?

Máshol látok abban érdekességet, hogy sokaknak mit jelent a nehézség. A magyarok között sajnos eleve sokan vannak, akik nem túl optimistán közelítik meg a dolgokat. A külföldi barátaim is, még a Mercedes gyártási vezetéséből is megjegyzik, hogy sajnos jellemző ránk egyfajta pesszimista szemlélet. Sok magyar dolgozik külföldön – így a Mercedes sorai között is – és szárnyra kelt az a hír, hogy mi valamiért borúlátóbb nemzet vagyunk, a külföldiek ellenben nem is értik ennek miértjét. Én nagyon szeretném, hogy ez a szemlélet, és mi is pozitívabb irányba változzunk, ezáltal jobban is érezzük magunkat a bőrünkben. 

10: Mit üzenne egy fiatal, vállalkozó szellemű ifjúnak?

Gondolkodjunk pozitívan, legyenek leírt céljaink az élet minden területére, és ezekért nap, mint nap tegyünk. Ennél jobb tanácsot a gyermekeimnek sem adhatnék.

Azt azért fontos megjegyeznem, hogy ez ne egyfajta „Hurrá!” optimizmust jelentsen, ahol dalolva rohanunk a szakadék felé, hanem átgondolt vezérelveket.

Van a félig üres-félig teli pohár esete, ahol két megközelítés találkozik egymással. Én azonban elfogadom azt is, ha valaki azt mondja, hogy ez fél pohár víz. Ezzel azt akarom mondani, hogy

legyünk ugyan optimisták, de minimum realisták, ebből viszont ne adjunk lejjebb!