Hajnóczy Soma a valaha volt egyik legfiatalabb bűvészvilágbajnok 2000-ben kezdett versenyezni, és a következő 10 évben több mint 30 nemzetközi díjat és elismerést érdemelt ki. 2011 Legeredetibb bűvésze, a 2009-es bűvész Oszkár a Mandrakes d’Or, a világbajnoki Grand Prix győztese és ötszörös magyar bajnok előadó beszélgetett velünk sikerről és az ahhoz vezető útról. 

1. Van határozott véleményed a „siker” fogalmáról?

Én három dolgot tartok fontosnak a siker eléréséhez vagy ahhoz, hogy valaki megvalósítsa önmagát.

•          Tehetség, erős pont felismerése – amit szeretek, amiben én lehetek a legjobb
•          Egy kis szerencse
•          Irgalmatlan sok munka

Rengeteg ember van, aki nem feltétlen tehetséges abban, amit csinál mégis sok szorgalommal és kitartással egészen magasra emelkedtek, a saját szakmájukban sokáig el tudtak jutni.

Az utóbbi években nagyon sokat utaztam, (legutóbb Indiában jártam, ez volt a 34. ország ahová fellépni hívtak), és nap mint nap iszonyatosan sok tehetséges emberrel találkozom, ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy bár rengeteg kreatív, tehetséges ember szaladgál jó ötletekkel a világban, nem tesznek semmit, hogy megvalósítsák ezeket az ötleteket. Éppen ezért, a hétköznapi ember, aki látja sikert különböző médiumokban: újságcikkekben, tévében azt gondolja, hogy van, akinek a siker egyszerűen megadatik, de nem ez nem így van,

a sikerért keményen meg kell küzdeni, és ez a küzdelem bizony sok kompromisszummal, erővel, idővel, energiával és pénzzel jár.

2. Te hiszel abban, hogy létezik szerencse vagy véletlen?

Hiszek abban, hogy több dolog van a világon, mint amit az öt érzékszervünkkel be tudunk fogadni, és szerintem emellett jó helyen jó időben is lehet lenni. Hiszek abban is, hogy a saját kovácsai vagyunk a szerencsénknek.

Alapvetően van szerencse és tudni is kell élni vele, hiszen tele van a világ lehetőségekkel. A siker eléréséhez az embernek azt a képességet kell kifejleszteni magában, hogy meg tudja ragadni ezeket a lehetőségeket, és tudjon velük kezdeni valamit, mert a legtöbben így viharzanak el a saját szerencséjük mellett.

Persze nem hozzányúlni ezekhez a lehetőségekhez, és a könnyebb utat választani sokkal egyszerűbb.

Mindig új számmal, produkcióval, humoros történetekkel kiállni a színpadra, a közönség elé - annak ellenére, hogy megcsinálok évi 150 műsort, a fél világot körbeutaztam és mondhatom, hogy elég tapasztalt előadóvá kezdek válni - még mindig para.

Tehát ez nem lesz jobb soha, és lesz, hogy nem sikerül, de még olyan is lesz, hogy beégsz vagy pofára esel, akkor pedig fel kell állni és újra megpróbálni. Ehhez bátorság kell, és pontosan ezért mondják, hogy bátraké a szerencse.

3. Iskolás koromban a legtöbben azt mondták nekem, hogy ha nem tanulok, nem lesz belőlem soha senki. Mit gondolsz erről a filozófiáról?

Fontos az iskola, és utána a felsőoktatás még fontosabb.

Az utóbbi években legalább 6-8 alkalommal kerestek meg fiatal bűvészek, nem ritkán az édesanyjukkal, hogy mint egy családi terapeuta, adjak nekik tanácsot: „Most mi legyen?”.

Én mindig azt javasoltam, hogy igenis menjenek el tanulni a gimi után, mert az egyetem nagyon fontos, és nem azért, hogy statisztikát, optimum számítást és makro ökonómiát tanuljunk – bár ezek is jól jöhetnek – hanem mert az egyetem az életre készít fel.

A fiatalok sokszor nem értik meg, itt nem arról van szó, hogy Petőfi verseket kell elemezni, vagy meg kell tanulni integrálni, hanem van egy nagyobb kép, amit egyben kell látni, és ezt a széles látókört a legegyszerűbben az egyetemen lehet megszerezni.

Én nagyon örülök, hogy mióta kinőttem a szakmából, többen is megköszönve a tanácsomat, felhívtak és elmesélték, hogy nagyon jól érzik magukat az egyetemen, főiskolán: tanulnak, dolgoznak – nem bánták meg.

Saját példám: én gazdasági vonalon végeztem és miután befejeztem az egyetemet főállású bűvész lettem, kellett csinálnom kft-t, aminek egyengetni kell az útját, és a könyvelőm, amikor első héten átküldte a mérleget azt gondoltam:

- Jézusom mit fogok én ebből érteni? Aztán megnéztem és rájöttem, hogy tökre vágom ezt az egészet.

És ez csak egy apró származékos haszon. Tehát a felsőoktatásban igen is érdemes részt venni, az ember kapcsolatokat épít, felkészül az életre azzal, hogy megtanulja beosztani az idejét, vagy egy táraságba kerül új emberekkel.

Nekem az egyetemista éveim (bár most sincsenek rossz éveim) nagyon jók voltak, arról nem is beszélve, hogy azóta is egy 15 fős baráti társaság tartja a kapcsolatot, akik az egyetemen kovácsolódtak össze. Ezt én a saját életemben egy valóságos csodának élem meg, és tudom, hogy ha ezek az emberek nem lennének, akkor a fele lennék annak, ami vagyok ma.

Soha nem gondoltam magam jó tanulónak, még bukdácsoltam is egy időben. Kedves emlékem, hogy édesapámmal kötöttünk tanulmányi szerződést minden évben, és ha ötös voltam kaptam 500 forintot, ha meg hármas, akkor én fizettem neki, a négyes rendben volt. Nem tudom ennek eredményeképpen vagy sem, de kitűnőre érettségiztem, maximum pontos matekfelvételit írtam, az egyetemet is öt év alatt elvégeztem, és nem voltam egy stréber – de jó eredményeim voltak. Szóval úgy gondolom, hogy igenis fontos az iskola.

4. Hány évesen indítottad el első vállalkozásod, ilyen jellegű tevékenységed, és mi inspirált rá?

Sokat gondolkodtam már ezen, mert valójában ez egy nagyon régóta épülő vállalkozás.

Én már gimiben is jártam haknizgatni ahol már láttak és megismertek, utána gyerekzsúrokat vállaltam, tanultam egy évet Amerikában, ott is fellépegettem, végighakniztam az egyetemet, és pont abban a félévben lettem világbajnok, amikor diplomáznom kellett volna - halasztottam is egy évet.

Megnyertem a világbajnokságot és hirtelen felrobbant körülöttem minden.

Tehát ez egy folyamatosan épülő és nagyon régre, egészen a gyermekkoromig visszamenő folyamat.

5. Hogyan oldottad meg a kezdeti nehézségeket?

Előadóknál a fellépés jóformán egy marketingfogás, nálunk, bűvészeknél is az a legjobb reklám, ha látnak élőben és jó a műsorod, persze előadás közben azért adódnak nehézségek.

Dél-Karolinában voltam egy kongresszuson, ahol egy 2500 férőhelyes színházteremben léptem fel, ráadásul én voltam a headliner. A fellépés előtti nap egy halétteremben rosszat ettünk és gyakorlatilag teljesen taccson voltunk másnap.

Úgy kellett megcsinálnom a műsort, hogy azt hittem belehalok, de a nézőket ez nem érdekli ők jó műsort akartnak látni és kész. Meg kell csinálnom a műsort, szerződés van rá. Ilyenkor összeszeded magad, és kiderül, hogy ki a faszagyerek. Az adrenalin túlsegít bármin.

Most volt az Európa-bajnokság, amit egy hajón tartottak Franciaországban, a hajó orrában volt a 400-500 fős színpad. A tenger egész éjszaka dobálta a hajót, és szerintem a fél közönség is rosszul volt - ülve -, nekünk pedig ugyanezt állva, mosolyogva és bűvészkedve kellett végigcsinálnunk, rettenetes élmény volt.

Persze nem könnyű mindig ennyiszer fellépni, vigyázni kell, hogy az ember ne égjen ki. Tavaly vagy tavalyelőtt volt egy műsor sorozatom Hollywoodban, ott egy hét alatt kellett megcsinálnom 28 műsort. Az igazi favágás volt, a végén elegem volt már magamból is.

Az a titkom, hogy egy kicsit mindig újat csinálok. Ha állandóan ugyanazt csinálod, belefásulsz.

6. Féltél valaha a bukástól?

Abszolút. Rengetegszer volt ilyen érzésem.

Zsűrizek is bűvészversenyeken, és nagyon tisztelem azokat a fiatal bűvészeket, akik kiállnak a közönség elé és bemutatják nyilvánosan a műsorukat. Gyakorlatilag odadobod magad az emberek elé, hogy: - Ezt alkottam, és mások megítélésén múlik majd az örömöd.

Tavaly pedig a kínai újév tévéfelvételén voltam, és megkérdeztem a rendezőtől: - Ezt mégis hány ember nézi meg? Azt mondta: - Nem tudom pontosan, a tavalyi adatok alapján 100 millió ember. És ilyenkor az emberben benne van a feszkó, hogy ha most leejtek egy pénzérmét, akkor 100 millió ember mondja majd, hogy de béna.

Ezek a megmérettetések időről időre ott vannak és szerintem keresni is kell ezeket a helyzeteket, minél nagyobb a kihívás, a parafaktor annál nagyobb a jutalom utána.

Az igazi varázslat az ember komfortzónáján kívül történik meg.

A vb-t jó példaként fel tudom hozni, életem legrosszabb és legszebb hete volt egyszerre. Olyan szintű lelki megterhelést jelentett, hogy fél évvel a vb után, amikor megkaptam a felvételt a díjátadóról, és elkezdtem nézni, elsírtam magam – olyan felkavaróan hatott rám. Több minden segített át ezen, édesapám mondta nekem egyszer: - Azt szeretem benned, hogy nyertes típus vagy.

Én nem éreztem magam annak, de az hogy az apám ezt mondta nekem, nagyon sokat jelentett a számomra. Lámpalázon segített még, ha közvetlen színpadra lépés előtt megittam fél liter szobahőmérsékletű vizet ellazultam tőle, megnyugtatott.

7. Mekkora szerepe van a kapcsolatoknak / kapcsolatépítésnek?

Olyan világban élünk, hogy egymagában az ember nem tud érvényesülni.

A bűvészet sem egy magányos sportág. Olyan szempontból feltétlenül magányos, hogy egyedül állok a színpadra - de a produkció létrehozásához rengeteg ember kell akikkel ötletelek: a szabóm, a technikusom, az asztalosom, a grafikusom.

A kapcsolatépítés nagyon fontos az én szakmámban is: azért fognak meghívni, mert szimpatikus vagyok. Itthon főleg rendezvényszervező cégekkel dolgozom, akik szintén akkor fognak hívni megint, ha jó volt dolgozni velem és jó a műsor.

Nagyon fontos hogy magadból kihozd a maximumot, ha szar a termék – esetemben a műsor, amit adok – lehetek akármilyen jóban akárkivel, nem fogják megrendelni.

A legfontosabb, hogy jó legyen amid van – ez pedig meg fogja hozni az eredményét és idővel vinni is fogják, de nyilván sokkal többen fogják vinni, ha kedves vagy barátságos vagy és vannak személyes kapcsolataid.

8. Folytatnád a munkád, ha holnaptól egy forintot sem kapnál érte?

Én úgy gondolom, az élet egy adok-kapok játék. Ha olyan szinten csinálom, amit csinálok, akkor meg is fognak fizetni érte.

Ha jó vagy lesz rád kereslet. Nem szeretek úgy műsort tartani, hogy nem fizetnek érte – kivéve jótékonysági esetekben, például a Bátor Tábor – de pont azért, mert máshogy állnak hozzád az emberek, ha fizetnek a fellépésért. Azért csinálom, amit csinálok, mert szeretem.

Az én szakmám kimondottan olyan, hogy vagy szenvedéllyel csinálod vagy sehogy. 

A vb felkészülésem előtt mentünk a haverokkal a Balatonra bulizni és én bizony levittem magammal a 60 kg versenyfelszerelésemet, és amíg a haverok lent nyomták a strandon, én öltönyben zenére otthon gyakoroltam minden nap két órát a szálláson.

A pénznyitásos gyakorlatot például annyit gyakoroltam, hogy kisebesedtek az ujjaim, volt, hogy hajnali háromra beállítottam az órát, mert akkor a legmerevebbek az ember ujjai, és megcsináltam 10-szer a gyakorlatot, aztán vissza aludni.

Ez az a szenvedély, ami miatt jó vagyok abban, amit csinálok, és ezért fizetnek a műsoromért.

9. Miért nem egy alkalmazott vagy valahol? Mi tesz valakit vezetővé?

Azért mert úgy alakult az életem, ahogy. Azért nem mentem el dolgozni egy céghez, mert nem volt rá szükségem.

Szerintem két lehetőség van a munkádban: Vagy saját álmaidat valósítod meg vagy másét.

Jó életszakaszban világbajnok lettem és mikor lediplomáztam, hirtelen azzal szembesültem, hogy megállás nélkül hívnak itthon is és külföldön is fellépni.

Rájöttem, hogy egy sokkal magasabb életszínvonalat érhetek el azzal, hogy azt csinálom, amit szeretek, ezért nyilván nem fogok elmenni egy céghez kezdő fizetésért, amikor állhatok a színpadon a rivaldafényben és imádom, amit csinálok.

Engem ez az élet alakított azzá, aki ma vagyok.

Önmegvalósító ember vagyok, de főleg projektmegvalósító. Azt mondták rólam, hogy legalább annyira állok két lábbal a kreatív művész világban, mint a földön. 

Projektekben gondolkodom: mit lehet megcsinálni, mennyi idő kell, mennyi pénzem van rá, hogyan lehet megcsinálni és természetesen jelen van egy szenvedélyfaktor is, mert ez a munkám, de szerencsére annyi ötletem van, hogy válogatnom is kell, mi az, amit igazán szívesen valósítok meg.

Nagyon nehezen viselem, ha feltartanak, vagy ha hátráltatnak, ez sokszor megnehezíti a közös munkát másokkal, de én nem vagyok egy tökölős típus. Persze a művészi alkotó folyamatból nem lehet kispórolni az időt, van, hogy hónapokig-évekig tart mire kitalálod az ötletedből hogyan lesz életképes színpadi műsor.

10. Szerinted Magyarországon könnyű vállalkozni?

Én inkább a magyar művészeti és előadói szférába látok bele. Itt magadnak keresed a pénzt, fizeted a tb-t, az szja-t, magadnak keresed a szerződést, a fellépést, a helyszínt, nincs az a biztonság, mint egy multinál például – tehát ilyen szempontból, amit csinálok, hasonlít egy vállalkozáshoz.

Mérlegelni kell, és nekem az a szabadság, amit a munkám során élek meg, nem ébreszt bennem vágyat egy cégnél elérhető biztonság iránt. Az én fejemben soha nem fordul meg, hogy nem lesz anyagilag biztonságos, amit csinálok. Nekem nem kérdés, hogy menni fog. Vagy ha nem ez hát bármi más.

Szerintem valaminek a lehetetlenné nyilvánítása, az az önmagadba vetett hit hiánya.

Ha hiszel magadban, és nem reméled, hogy működni fog hanem tudod, hogy működni fog, akkor működni is fog. Legyen meg a pozitív vízió, az elgondolás és akkor meglesz az eredmény is.

+1: Mit üzensz egy kezdő, fiatal vállalkozónak?

Vagy más álmát vagy a sajátodat valósítod meg, ez pedig nem könnyű út. A nagy eredmények mögött nagy munka van, ha az ember kitartó, akkor meglesz idővel az eredménye.

Ez egy hullámzó történet, nehéz pillanatok lesznek, az ember van, hogy pofára esik - én is estem pofára, sajnos valószínűleg még fogok is. Churchill mondta, ez az egyik kedvenc idézetem: A siker nem más, mint az egyik bukástól eljutni a másikig anélkül, hogy elveszítenéd a lelkesedésed. Nincs olyan hogy mindig minden sikerül, és sikeres.

Csinálni kell, próbálni. Időt, energiát, munkát, pénzt nem kímélve amennyire lehet belerakni magunkat a dolgokba, és lesznek jobban meg rosszabbul sikerült dolgok. Én csak azt tudom javasolni, hogy bátran!