Jakabos Zsuzsanna, többszörös Európa-bajnok, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével kitüntetett olimpikon úszónővel, és edzőjével Petrov Ivánnal, az Úszószövetség Nyugat-Dunántúli régiófelelősével volt szerencsénk találkozni Győrben, ahol elárulták sikerük titkait.

1. Van határozott véleményetek a siker fogalmáról?

JZS: A siker szerintem egy elégedettség érzéssel párosul, ha az ember azzal foglalkozik, amivel szeret, azt sikeresnek lehet tekinteni, nekem ez természetesen az úszás.

PI: Nagyon sok, nagyjából 1000-1500 gyerekkel foglalkoztam az elmúlt 10 évben, és én azt látom a legnagyobb problémának, hogy nagyon kevés dolgot próbáltak ki, és emiatt, igazán nem is tudják, hogy ők mit szeretnének. Nem nyitottak és nem is találkoznak olyan dolgokkal, (legyen ez bármi a jógától az úszáson át az oktatásig vagy akár a kőműveskedésig), amit megszeretnének – amiről tudják, hogy: - Na, ez az, ezzel szeretnék foglalkozni, ebben lelem örömömet!

Ha az ember már talál valamit, amiben örömét leli, akkor először megszerzi a szükséges tapasztalatot, hogy jó legyen abban, amit csinál, és csak ezután érkezik meg a siker, legyen ez anyagi vagy erkölcsi jellegű megbecsülés.

2. Szerintetek létezik véletlen vagy szerencse?

JZS: Szerintem nagyon sok minden múlhat a szerencsén, az idő például. Egy század vagy ezred, két tized másodperc, amivel meg lehet nyerni egy versenyt.

Én hiszek abban, hogy ha sokat dolgozom, akkor a szerencse is könnyebben meglátogat. Nem csak várni kell arra, hogy jöjjön a szerencse, hanem aktívan tenni is kell érte.

PI: Igen, eleve a szerencse kérdése hogy alkalmas vagy-e valamire és megtalálod-e azt a valamit, amire alkalmas vagy. Nem mindenki alkalmas arra, hogy élsportolóvá váljon akár fizikailag akár pszichésen, mert rengeteg lemondással és fájdalommal jár. És az is szerencse, hogy lehet, az utcán látunk olyan embert, akiből világklasszis úszó lehetett volna, de soha nem került olyan környezetbe, nem találkozott olyan edzővel, akivel ezt elérhette volna.

JZS: Szerencse kérdése az is, hogy merre sodor az élet. Az akarat a legfontosabb, ha az ember el akar érni valamit, de csak az akarat nem mindig elég. Néha szükség van egy kis szerencsére is, mondják is, hogy valaki jókor volt jó helyen.

Szerencse, hogy 17-18 évvel ezelőtt, amikor úszni kezdtem és begyulladt tőle a fülem, egy olyan bácsihoz kerültem, aki azt mondta, hogy füldugót kell használni, és akkor meg tudsz tanulni úszni. Elvittek a szüleim az uszodába, és begyulladt tőle a fülem, nem tudtam edzeni miatta, és aztán odakerültem ahhoz az emberhez, aki azt mondta, hogy dugd be a füledbe a dugót és akkor meg tudsz tanulni úszni. Ha nem találkozom vele, akkor lehet azt mondják a szüleim, hogy legyek atléta, úgyis atléták voltak.

PI: Ma Magyarországon elképzelhető, hogy van egy Michael Phelps, aki a megye háromban focizik, mert rosszul választott sportot. Most Győrben elindítottunk egy felmérést, ami 3000 gyereket érint. Minden egyes óvodást végignézünk és nem csak a szerencse kérdése lesz, hogy bekerül-e a rendszerbe a gyerek, aki fizikálisan tökéletesen alkalmas az úszásra. Ilyen szempontból ez már tudatosság és nem szerencse. Ha egy ilyen rendszer, egy ilyen szűrőháló nincs meg, akkor is megvan az esélye, hogy besétál az edzésemre a gyermek Phelps, vagy Egerszegi Krisztina méltó utódja, de sokkal kisebb – és teszek azért, hogy szerencsém legyen. Ha egyszer bekerül az egyesületembe az már óriási szerencse és valahol nem rajtam múlik, de ezzel a rendszerrel mégiscsak tettem érte.

Van olyan edző, aki pályafutása 40 éve alatt nem akadt össze egy tehetséges gyerekkel sem. A sport nem egy gépgyár, ahol megfelelő sorrendben egymásra illesztem a megfelelő alkatrészeket és biztos a tökéletes eredmény. Itt rengeteg olyan helyzet van, hogy a 30 gyerekkel a tudásod legjavát adva edzel és a végén 12 éves kölykökből, jó ha egy odaér, valószínűleg egy sem fog. Abban a 30 fős csoportban például, ahol Gyurta Dániel elkezdett úszni, minden gyermek ugyanazt a munkát végezte mint Dani - persze Dani egy nagyon intelligens, jó fiú, tényleg a legjobb értelemben vett példaképe lehet akárkinek - de ami őt kiemelte - a szerencséje - az ő tehetsége volt. És persze a rengeteg munka! A világranglista első száz helyezettje többé-kevésbé ugyanazt a munkát végzi el a mennyiséget tekintve, ami lehet minőségét tekintve némileg más, de jelentős különbségek alkati adottságokat tekintve nincsenek.

3. Iskolás koromban mindig azt mondták nekem, hogy ha nem tanulok nem lesz belőlem senki, ti mit gondoltok erről a filozófiáról?

JZS: Engem is hasonló szellemben neveltek a szüleim, csak nálunk az volt az alapelv, hogy ha nem tanulok, nem mehetek úszni, és mivel nagyon szerettem járni edzésre, azért tanultam, hogy mehessek úszni - ezzel motiváltak. Persze ennél fontosabb az iskola, de én ezért tanultam annyit.

Különben most is tanulok, a Wekerle Sándor üzleti főiskolára járok emberi erőforrás szakra, mediátornak készülök.

PI: Szerintem nem az iskola csinálja meg a nagy elméket, önmagunk megismerése a legfontosabb és csak utána lehetséges az önmegvalósítás. Óriási közhely, de attól még hogy valaki elvégez egy iskolát biztos, hogy nem fog sehol tartani. Kevés egyetem van Magyarországon ahol piacképes tudást lehet szerezni, és lehet, hogy meglepő, de a Testnevelési Egyetem ezek közé tartozik. 18 éves koromban, amikor a jelentkeztem, mindenki azt mondta, hogy nem fogok megélni, éhen fogok halni, de a magyar edző komoly értéket képvisel a világ minden részén, és én is egy piacképes tudást kaptam.

4. Ti ugye sportból éltek, mikor kezdtetek el ezzel foglalkozni és mi inspirált rá?

JZS: Én 8 éves koromban tanultam meg úszni, de ez részemről akkor még természetesen nem volt tudatos döntés. Nem voltam az a kislány, aki 8 évesen azt mondta volna, hogy olimpiai úszóbajnok akarok lenni. Szerettem a foglalkozásokat, élveztem a légkört, sikerélményem volt és belecsöppentem a versenyzésbe is. Kisebb versenyek után jöttek a nagyobbak, és azt vettem észre, hogy 15 éves vagyok és megyek az Európa Bajnokságra ifiként. Nagyon meglepődtem, sírtam is egy kicsit, hogy a nagyokkal kell mennem, és a korosztályom, barátaim nem jöttek, aztán amikor már kint voltam az Európa bajnokságon, akkor meg egy olyan légkör fogadott, hogy azt mondtam: -Na ezt én minden évben át akarom élni mert ez valami fantasztikus!

Akkor és ott fogalmazódott meg bennem, hogy nagyon szeretném ezt csinálni, amíg csak lehet, és egyre jobb úszóvá válni. Abban az évben már mentem az olimpiára Athénba, onnantól kezdve élek a profi sportnak.

PI: 5 éves korom óta jártam úszni, édesapám volt az úszóedzőm, az egész gyermekkorom egy totál szívás volt. 7 éves koromtól mindennap 4.30kor keltem, utána 5.30-7.15ig edzés, aztán iskola 14.00-ig, 17.00-ig edzés, azután mentem tanulni a nagyszüleimhez, és addig nem kaptam vacsorát, amíg meg nem csináltam minden házi feladatot. Ezzel a háttérrel nem alakult ki bennem a sportág iránti heves szeretet. Aztán 21 éves koromban az apám úszóasszisztense lettem, egy hétre, amíg nem találnak valakit, és természetesen az első hét után annyira megszerettem az edzői munkát, hogy el is döntöttem, ezzel fogok foglalkozni.

5. Milyen nehézségek adódnak a sportolók életében? Hogyan lehet leküzdeni ezeket?

PI: Pozitívan kell tekinteni a dolgokra, az emberek életében most szerintem nincsenek is igazi nehézségek a 70 évvel ezelőtti, vagy csak az 50 évvel ezelőtti időkhöz képest.

A sporthoz visszatérve, mostani sporttámogatási rendszerben anyagi nehézségek sincsenek, a mai Magyarországon egészen kivételes lehetőségek nyíltak meg a sportolók számára. Lehet máshol többet keresni, szebb uszodákban edzeni (ilyen szempontból Győr kivétel, mert a győri uszoda egy világklasszis létesítmény lesz) de az mégiscsak a legfontosabb dolog hogy az ember a saját hazájában tud dolgozni és alkotni.

JZS: Nehéz beleugrani a hideg vízbe reggelente, de ezt is le lehet küzdeni úgy, hogy az edző belelök! [nevetnek]

A nehézség mindennap más, hogy éppen megtaláljam az adott feladathoz a motivációt például, 17 év úszás után még mindig élvezzem, amit csinálok, de ez lehet akár egy mozdulat, amin változtatnom kell, egy izomcsoport, amit egy tempónál még mozgatnom kellene, hogy változzon valami, ha kell, vagy ne változzon valami, ha az kell, mert az úszásom is deformálódik, szabálytalanná válhat a folyamatos ismétlésektől.

Szóval úszó életében mindig van leküzdeni való nehézség,  de én úgy gondolom, hogy ezek teszik széppé a munkánkat.

6. Szerintetek fontos szerepet játszanak a kapcsolatok és a kapcsolatépítés az élsportban?

JZS: Az úszás egyéni sport, én nem gondolnám, hogy úszóként a kapcsolatok meghatároznák, vagy befolyásolnák a munkám minőségét.

PI: Van olyan világklasszis versenyző, aki nem adott egy interjút sem életében, nem volt egy barátkozó típus.

Edzőként a kapcsolatépítés rengeteget segít. A kapcsolataim révén, ha most el akarnám hagyni az országot (természetesen nem akarom), bárhova elmehetnék. Ennek köszönhető, hogy versenyekre, edzőtáborokba hívnak meg minket.

Nemsokára Győrben rendezünk versenyt, és azért jönnek versenyzők Kuvaittól-Ausztriáig mert ismerjük őket, jóban vagyunk velük.

7. Folytatnátok a munkát, ha holnaptól egy forintot sem kapnátok érte?

Persze, csak akkor ez nem a munkánk lenne, hanem egy költséges hobbi.

Szóba került már, csináld azt, amit szeretsz, és nem kell dolgoznod – úgyhogy ez nekünk nem is munka. De ezt ne mondjátok el senkinek, mert elveszik a fizetésünket!

8. Szerintetek könnyű Magyarországon érvényesülni sportolóként?

PI: Minden nehéz csak másképp, Liechtensteinben is dolgoztam meg Thaiföldön is, és minden csak addig szép, amíg fel van rajzolva a táblára, a valóság teljesen más. Az biztos, hogy a sportban ma Magyarországon, világszinten is egyedülálló lehetőségek nyíltak meg ezekkel az új támogatási rendszerekkel. Régebben ez nem így volt, sporttal szerintem könnyebb érvényesülni, mint mással.

+ 1. Mit üzentek a kezdőknek, fiataloknak?

Tanuljatok nyelveket, mert ez jelenti majd a lehetőségeket a későbbiekben. Ne a trendeket kövessétek, hanem próbáljatok meg megtalálni a saját utatokat, és ez nem azt jelenti, hogy kihagyjátok az átlagos dolgokat.

Vállaljatok diákmunkát, próbáljátok ki a lehető legtöbb dolgot, és ha találtok valamit, amit szerettek cövekeljetek le mellette, mert csak azt érdemes csinálni, amit igazán szerettek!

(képek: hír24, Magyar Hírlap, Nemzeti Sport)