Business & Café

10 dolog, amit huszonéves vállalkozóként tanultam meg - egyetem, és munka mellett

23 okt 2015

Olyan generációban élünk, ahol a fiatalok elképesztő sikersztorikon nőnek fel. Ne menjünk messzire: Steve Jobs, Mark Zuckerberg, Bill Gates, és számtalan inspiráló történetet hallunk. Manapság egyre többen próbálnak szintén dollármilliókat érő ötleteket megvalósítani, és híressé válni. Sokan ma ezt ráadásul még egyetem, munka mellett próbálják, ahogy én is tettem. De mik a tapasztalatok erről?

20150814180248-city-view-traveling-office-work-morning.jpeg

Október 21. Egy nap, amikor leültem, hogy valami igazán klasszat akarok (remélhetőleg ma is) írni. Inspirációra vágytam, és végül ez gyorsan megoldódott, mert eszembe jutott, pont 5 évvel ezelőtt jegyezték be jogerősen az első Kft.-met.

Csodás nap volt, és azóta több, más szervezettel is kapcsolatba kerültem, lettem tulajdonosa, vezetője, vagy egyszerűen csak partnere. De hogyan telt ez a fél évtized? Milyen tapasztalatokat vonhatok le belőle? - tettem fel magamnak a kérdést.

Hogy ne csak magamnak tartsam meg ún. felfedezéseimet, örömmel vetettem papírra - jelen esetben digitális pixelekre - az elmúlt idő tanulságait, amely időszak izgalmasabbra sikerült az átlagnál, mert ezalatt joghallgatói minőségemben is helyt kellett állnom, továbbá bizony előfordult a kezdetekkor, hogy nem csak a magam uraként, hanem alkalmazottként is dolgoznom kellett mindezek mellett.

1. Elméletben minden könnyebb

"Ezt így kéne, azt úgy kéne" - kaptam kezdetekkor az elméleti tanácsokat. És valóban, talán még igaz is volt, de egy biztos: életszerű nem. Én például az oktatásban is azzal a problémával találkozom, hogy sokszor előfordul, olyan emberek tanítanak, akiknek nagyon kevés, vagy egyáltalán nincs gyakorlati tapasztalata.

Erre mondta nekünk Klapka György, hogy

Aki nem adott még el életében egy kiló narancsot az ne papoljon a kereskedelemről.

Másik oldalról pedig a fiatalokban, vagy éppen a kezdőbb, vállalkozás előtt állókban van egy könnyed, bájos, gyermeki naivitás, amely miatt persze nem hibáztathatóak. És bizony, ez bennem is megvolt.

Nem baj, ha nemzetközi vállalkozásról álmodsz, nem baj, ha dollármilliós bevételi oldal az elvárás, és az sem, ha világhírű akarsz lenni. Dehogy baj! Csak ne várd, hogy ez majd egyik napról a másikra jön, és csak úgy magától - ez szokott a legtipikusabb hiba lenni, és főleg ennek elmaradása a legtöbbeket le is térít az útról.

A siker nem egy "baleset". Kemény munka. Kitartás, tanulás, áldozat.

2. A "Csak csináld!" művészete

Ez egy teljesen új felfedezésem, pedig pont ma 5 éve kezdtem vállalkozni, 19 évesen. Úgy is mondhatnám, hogy felületesen tudtam, de mégsem értettem igazán.

Kevesebb duma, több cselekvés.

A legtöbb problémát verbálisan, vagy fejben akartam megoldani. Összeülve a társakkal, jól átbeszélve, alaposan megrágva, órákig ülve a megoldandó helyzeten.

De attól, hogy hárman ülünk fél napig egy összetört cserép fölött, azt megtárgyalva, hogyan lenne a leggazdaságosabb, és gyorsabb azt feltakarítani, az még nem lesz összesöpörve, nem igaz?

3. Nem baj, ha még nem állsz készen

Rendkívül kevesen vallják be, én azonban nem szégyellem: rengeteget hibáztam a kezdetekkor. Főleg nem szégyellem azért sem, mert egyetlen sikeres ember sem úgy indult, hogy miután homlokon csókolta a múzsa, felkelt az ágyából, bejegyezte cégét, és minden bukás nélkül kapta a milliós bevételeket.

A kezdetek előtt azt feltételeztem, ha vállalkozást szeretnék indítani, mindenhez kell értenem. Át kell látnom a könyvelési technikák és adózási feltételek részleteit, kívülről kell fújnom a gazdasági törvényt, az investing stratégiákat, a lean management metódusait, és még sorolhatnám.

Az igazság az, a kezdésnél egyáltalán nem kell készen állnom mindenre. Persze, minél többet tudok, vagy minél jobb tanácsadóim vannak, annál szerencsésebb, de egyáltalán nem szabad kezdő feltételnek lennie a tökéletes tudásnak, mert ilyen eleve nem létezik.

4. Ki vagyok én, miben vagyok jó, és mit akarok egyáltalán?

tumblr_nrsud98xyp1s9lv8qo1_540.jpg

Az egyetlen dolog ami nélkül aztán tényleg sehova ne indulj, az az önismeret.

Korábban részletesen írtam a kérdések erejéről, illetve csoportokba szedve összefoglaltam azokat, amelyek minden túlzás nélkül megváltoztatták az életem annak ellenére, hogy hittem volna bennük.

Na de térjünk még vissza egy pillanatra az önismeret fontosságára. Milyen tanácsot adott nekem Geszti Péter?

Akkor lehet igazán sikeres az ember, ha teljes mértékben megérti, kicsoda ő, milyen korlátai vannak, milyen jó tulajdonságokkal rendelkezik, és ezt hogy tudja egy adott korszakban, kulturális, gazdasági környezeten belül elhelyezni . - Geszti Péter

5. Többen lesznek az elején, akik meg akarnak törni, mint akik segítenek

Egyszerű magyarázata szokott lenni. Sajnos el kell fogadni, hogy azok, akik valamiért sikertelenebb családból indulnak, nehezebb dolguk akad. Főleg, mert nem véletlen, hogy a családtagjai, de akár meglévő barátai sikertelenebbek. Teljesen más a gondolkodásmódjuk, habitusuk, világképük, ismereteik.

Ha kinyitod bölcsességed kapuját, meglátod, számtalan hatalmas elme sikertörténete azzal kezdődik, hogy otthagyja családját, közvetlen életközösségét, párkapcsolatát, de mindenképpen nemet mond egy addig be nem vált életformának. Ez nem kis döntés.

Főleg nehezen álljuk meg, ha kritikával illetnek minket, pedig az életben ugyanúgy kritizálni fognak akkor is ha nem vagy sikeres, és akkor is, ha az vagy.

Én erre csak azzal tudlak biztatni, hogy legyenek olyan nagy céljaid, hogy a középszerű embereknek el se tudd mondani. Azoknak pedig, akik körülvesznek a kezdetekkor, nyugodtan mondhatod: motiválj, segíts, vagy támogass! Nem? Akkor húzz az utamból!

Tarts ki, hogy egy nap azok, akik nem hittek benned, arról meséljenek majd, hogyan találkoztak veled.

6. Társak nélkül sehova

Számtalan helyen elhangzott örök szentencia, miszerint egyáltalán nem érdemes egyedül nekiindulni a 'nagy kalandnak'. Több okból sem, egyrészt, mert számtalan új életszituációval találkozol, amelyeknél jó, ha több szem többet lát. Nem beszélve arról, hogy ez egyrészt tényleg egy kiváló élmény, amelyet sokkal jobb többedmagaddal megélni.

További fontos szempont, hogy a számtalan kiadást könnyebb, ha többen viselik, ezen felül a feladatokat precízebben szét lehet osztani anélkül, hogy az egyes csapattagokat túlterhelnénk.

7. Az időgazdálkodás a kulcs

Az én esetemben különös körülmény volt, hogy joghallgatóságom mellett vágtam bele az első nagyobb kihívásba, ezen felül más vállalkozásban is aktívan segítettem. Ez persze máris megoldotta a hétvégék, és a szabadidő kérdését.

Az egyetemi tanulmányok, de főleg a klasszikus egyetemi élet így háttérbe szorult, de legalábbis nem tudott minden energia rá koncentrálódni. Ilyenkor jön az, hogy minden egyes percet kötelezően be kellett osztani. Tömegközlekedés, utazás alatt tanulni, nappal dolgozni, este/éjszaka pedig a saját projekte(ke)n dolgozni.

Itt tanultam meg, hogy

az életben vagy kifogásaink, vagy eredményeink vannak.

8. Tűzz ki prioritásokat!

tumblr_nomo1ha2tw1r3pv4qo1_500.jpg

Mi fontos hosszútávon? Hogyan egyeztethető össze a jelenlegi életritmus a jövőbeni célokkal? Már az elején el kell dönteni, merre tartasz, milyen ütemben, és milyen célállomások mentén.

Én személy szerint azt gondolom, hogy a siker az, amikor az ember az előre kitűzött céljait a kívánt időpontban eléri. - Hovány Márton

9. A kezdeti sikereknél ne szállj el - vagy csak egy kis időre

És bizony, ha mindent jól csináltál, kitartóan dolgoztál, tevékenykedtél, akkor egyszer csak meg fog érkezni az első csilingelő forint, az első elismerés, talán az első interjúfelkérés, rádióműsor, tv szereplés. Bizony, ez elmaradhatatlan!

A névjegykártyád ezután jobban osztogatod, mint adventi vásárban a mikulás a szaloncukrot. Moet pezsgő, kubai szivar, az első osztalék pedig elmegy egyből egy felkapott szórakozóhelyen, jelige: #yolo.

Nincs ezzel semmi baj, egy darabig biztosan. Éld meg, örvendj, hogy sikerült, légy rá büszke, de nődd ki ezt az életvitelt.

Fogd fel, ez csak mérföldkő, és nem a végcél! Éppen ezért sose hidd, hogy készen vagy, vagy akár azt, hogy veled sosem történhet innentől váratlan (akár negatív) fordulat.

Ne alázkodj meg, de fordulj kellő alázattal az élethez!

10. Oszd meg a tudásod!

Ha már neked összejött, ne rejtsd véka alá. Sokan még a "váróteremben" tartózkodnak, és alig várják, hogy "ők is sorra kerüljenek". Ha értékes tudással rendelkezel, ne titkold, vállald fel, és légy valaki(k) mentora!

Meglátod, hatalmas csoda rejlik benne!

cowork02.png

moremoremore.png

 

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

Képforrások: watchanish.com, tumblr

süti beállítások módosítása