Business & Café

Mit tanácsolnál a 22 éves önmagadnak? - Interjú a Creabird Zrt. vezetőivel

05 nov 2015

A 2014-ben alakult Creabird Zrt. budapesti központjában jártunk, ahol Kenéz-Hanyecz Kingával és férjével, Kenéz Krisztiánnal, a cég tulajdonosaival beszélgettünk. A Creabird médiaügynökség egy év alatt számos hazai és nemzetközi reklámkampányt menedzselt, és a nulláról ért el 300 millió forintos árbevételt. Színvonalas munkájuk pedig számos elismerést hozott számukra, Kinga az Év Fiatal vállalkozója díj, és a Nemzetgazdasági Minisztérium Startup díjának is büszke birtokosa.1_580w.jpg

1. Szerintetek milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valakiből sikeres vállalkozó váljon?

Kinga: Szerintem a kitartás az egyik fontos tulajdonság. A másik hasonlóan fontos tényező az volt, hogy a férjem támogatott minden helyzetben. A tulajdonostársaink pedig szintén nagyon támogatóak, igazi csapatot alkotunk.

Krisztián: Egyetértek Kingával, az akarat rengeteg nehézségen átsegít. El sem tudjuk mondani mennyi buktató van egy cég építése során, de ha meg akarod csinálni, előbb-utóbb megcsinálod. Jó tapasztalat volt még a számunkra az is, hogy nem kellett semmi újat feltalálni, csak arra kell gondolni, hogy az ügyfélnek mi lenne a legjobb. Nem feltalálónak kell lenni, hanem innovátornak. Lásd Steve Jobs példáját. Előtte is volt telefon, és utána is, de a tevékenységének köszönhetően az Apple egy markáns piaci hányadot képvisel napjainkban. De bármilyen vállalkozásról lehet szó, akár egy lángososról is, jó megoldásokkal nagyon hamar a csúcson leszel.

2. Az ember bármennyire is szereti a munkáját, szüksége van inspirációra, hogy ne égjen ki. Ti honnan nyeritek az inspirációt a munkátokhoz?

Kinga: Nagyon, nagyon szeretjük a munkánkat és szerencsére az ügyfeleink is olyanok, hogy széles palettán dolgoztunk együtt, például képviseltünk már biztosítót is, de jelenleg a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. a partnerünk, ahol az a projekt, hogy a velünk egyidős korosztályt kivigyük a lovira, és felhívjuk a figyelmüket a lóverseny izgalmára és történelmi szépségére. Ezek kihívások minden kreatív ember számára, hogy megmutassa a legjobbat. Marketingeseinknek is különböző képzésekre kell járniuk, hogy fejlődjenek és naprakész legyen a tudásuk.

Krisztián: Az a lényeg, hogy szeresd amit csinálsz. Az ügyfélen látod azt, hogy örül, ha sikerül a közös cél. Vagy ha a marketingkampányod sikerével a hétköznapjaidban szembesülsz. Pl. hétvégén tele van az étterem, az emberek pedig kezdik megtanulni hol van a Kincsem park.

Összességében én azt mondom a 22 éves fiataloknak, hogy találjátok ki, hogy mivel szeretnétek foglalkozni. És itt nem arra gondolok, hogy én majd orvos leszek, mert az tök jól keres. Hanem alapvetően arra, hogy ha az ember szeret valamit csinálni és azt jól is csinálja, nem menekülhet el az elől, hogy jól keressen vele, és lehet ez egy informatikus, egy lángosos, vagy egy médiaügynök. Ha törekszik rá az ember, hogy egyre jobb legyen a szolgáltatás, az ügyfelek jönni fognak. Mi is egyre ritkábban kell, hogy ügyfeleket keressünk, mert jönnek maguktól.

kinga.jpg

3. Mi a véleményetek, hogyan lehet/kell sikeresen kapcsolatot építeni?

Krisztián: Két féle értékesítési stratégia van, a farming és a hunting. A hunting olyan, mint a porszívóügynökök módszere, ha jön valaki szemben, azonnal megpróbálom eladni neki a cuccomat, hideghívással, mindenhol otthagyom a névjegyem, stb. Nem azt mondom, hogy ez rossz, mert van akinek működik, és különben nem is csinálná senki.

Én alapvetően a másik verzióban hiszek. Van olyan cég és ügyfél, akivel esetleg két-három évig is kerülgeti egymást az ember. Én tudom, hogy ő mivel foglalkozik, ő is tudja, hogy én mivel foglalkozom, de meg van elégedve a jelenlegi szolgáltatásával. Majd ha egyszer viszont gond lesz, vagy az ügynöksége nem tudja hozni azt az elvárást, amit ő szeretne, akkor hozzám fog fordulni.

Nem dörgölöm oda 5 percenként az orra alá, hogy mit csinálok. Időnként összefutunk, elmondja, hogy mit csinálnak, mi tippeket adunk neki és egyszer eljut oda, hogy váltani szeretne, vagy mást szeretne, és akkor felemeli a telefont. Vagy ha nincs meg a számom, a Facebookon írnak. A legutóbb így érkezett be egy megrendelés.

De ez persze egy hosszú távú dolog. Rengeteg időt és energiát vesz el az elején, mire a cég bekerül a köztudatba, de van egy olyan előnye, hogy vannak olyan időszakok, amikor a sales eltűnhet egy picit, mert nem kell ötpercenként hívogatnom mindenkit. Nem kell nyomulni, hanem várjuk, hogy mikor terem a fa. Ettől függetlenül a sales minden cég életében fontos lesz, mert anélkül nem működik a vállalkozás.

4. Az üzleti érzék tanulható vagy fejleszthető képesség?

Kinga: Szerintem valakiben vagy megvan az a kis plusz, vagy megpróbálhatja megtanulni, és egy multinacionális cégnél tökéletesen el is tud helyezkedni. Elkezd szépen felfelé haladni, de önálló lábra állni, - mint ahogy saját vállalkozás esetén megvan az az összetett szakmai része, hogy több mindenhez kell érteni egyszerre, és több olyan munkaterületet is át kell látni, mint a könyvelés vagy a humánerőforrások menedzselése – hogy a vállalkozás egy egységet alkosson, erre kevés ember képes. Lehet valaki nagyon intelligens, tanult ember több diplomával, de ha nincs meg benne az a plusz, hogy több mindenre tud figyelni, hogy tudja irányítani, segíteni a munkatársait, tudja képezni magát akkor valószínűleg nem lesz belőle sikeres vállalkozó.

Krisztián: Szerintem, ha csak az a kérdés, hogy valaki lehet-e jó vállalkozó, ha megvan benne egy kis talpraesettség és valamennyi intelligencia, akkor én azt mondom, hogy simán. Ha tisztában van vele, hogy mi a saját erőssége és gyengesége, akkor tud olyan üzlettársat keresni aki kiegészíti, és máris nyert ügye van. Ez csapatjáték.

A mi cégünkben például ez úgy van, hogy én finoman szólva nem vagyok túl jó a papírmunkában, Kinga viszont képtelen lenne megtartani egy prezentációt 15 ember előtt. Nincs ezzel semmi baj, mindenkinek megvan a maga szerepe. Ki melyikben erősebb.

Egy 20-22 éves fiatal esetében, ha egy személyiségtesztet megcsinál, látni fogja, hogy miben erős és miben kell fejlődnie. Szerintem alapvetően megváltozni nem tud senki, de lehet sikeres vállalkozó attól, hogy nem tud beszélni vagy bármit, csak keresnie kell egy alkalmazottat vagy társat. Az üzlettársakkal is össze kell csiszolódni, de alapvetően így lehet előrejutni.

krisz.jpg

5. Mennyire fontos az iskola?

Krisztián: Az iskola az alapokat meg tudja adni, ezért egy főiskola vagy egy egyetem mindenképpen szükséges, de ha vállalkozói létben gondolkodik az ember, akkor csinálja meg a diplomát, húzzon ki egy fiókot, bélelje ki, tegye bele a diplomáját, aztán hagyja érlelődni nagyjából 10 évig és utána vegye elő.

Olyat nem tanítanak az egyetemen, amit a való világban fog tudni használni.

Kinga: Én azt tapasztalom, hogy az oktatási rendszer kezdi abba az irányba elvinni a diákjait, hogy te itt most mindent megtanultál, ’istenkirály vagy, akárhová fel fognak venni. Ezzel nincs is semmi probléma kell is az önbizalom, de ne higgye bárki azt, hogy gyakorlat nélkül, tapasztalat nélkül, több százezer forintos fizetési igénye lehet, mert egyszerűen ez nem reális.

Krisztián: Kicsit furcsa helyzet van, mert a legtöbb iskola, az egyetemek arra készítenek fel, hogy jó alkalmazott legyél. Az emberek kikerülnek az oktatásból valamilyen tudással, és el akarnak helyezkedni. Viszont a társadalmi és gazdasági helyzet olyan, hogy az ember sokkal jobban jár, ha vállalkozó.

Mindenki azt mondja, hogy nehéz vállalkozni, ami igaz is, mert rengeteg papírmunka van és számos buktató is, de az igazság az, hogy a világ arról szól, hogy vállalkozni jobb.

Több pénzt tudsz keresni, kreatívabb tudsz lenni. Bemész egy munkahelyre, ott azt nézik hogyan tudnak kockát csinálni belőled. A vállalkozói létben viszont még a lángos sütésnél is kreatívnak kell lenned. Valahogy úgy tűnik az oktatási rendszer a multi létre készít fel.

Ha te orvos vagy jogász akarsz lenni, akkor zseniális az egyetem, de egy közgazdász vagy egy marketing diploma a vállalkozói léthez nem feltétlen szükséges.

6. Ha a diploma nem számít annyira, mi a helyzet a nyelvismerettel?

Kinga: Nagyon fontos a nyelvtanulás. Én Erdélyből érkeztem, ezért nekem úgymond a második anyanyelvem a román volt, a román révén pedig elég könnyen sikerült megismernem a nyelveket. Amire most a legjobban rá szeretnék menni az az olasz, mert több megkeresésünk is érkezett olyan cégektől, akiknek olaszországi érdekeltségeik is vannak és nem feltétlenül magyar nyelvű kampányokban gondolkoznak.

Krisztián: Én azt gondolom, hogy ha valaki választhat, hogy legyen-e egy közgazdász diplomája, vagy beszéljen inkább három nyelvet, akkor habozás nélkül válassza a nyelveket. A diploma is jó, mert majd 10-15 év alatt szépen beérik, de a nyelvtudást nagyjából egy órán belül már tudod használni.  Ha nincs nyelvtudásod, nem fogsz tudni külföldi kapcsolatokat kiépíteni. Annyira kicsi Magyarország üzleti szempontból, hogy ez a 10 millió fő szinte csak kerekítési tényező.

+1 Mit tanácsolnál a 22 éves önmagadnak?

Ki kell élvezni a fiatalságot, de építsétek a kapcsolatokat és ápoljátok őket! És próbáljatok meg melózni, legalább egy-másfél évig, mert akkor kezd el tanulni az ember. Próbáljátok meg megtalálni, hogy mi az, amit tényleg szeretnétek csinálni, mert így lehet majd a munkád a hobbid!cowork02.png

moremoremore.png

 

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

(Képek: Creabird)

süti beállítások módosítása