Business & Café

Palkonyáról jelentjük: Felfedeztük a Villányi-borvidék legpihentetőbb helyét

19 ápr 2016

A hétvégén a Villányi borvidéket vettük célba, ahol igazán különleges élményekben volt részünk.

dsc_0370.jpg

Múlt héten kaptunk egy meghívást: mit szólnánk egy villányi kiránduláshoz? A helyről már képeken is látszott, hogy gyönyörű, a bort szeretjük, a téma pedig jól kalandosíthatónak tűnt, ezért gyorsan bele is vágtunk.

A cél Palkonya község volt, amivel kapcsolatban az egyetlen statisztika amit feltétlen meg kell említeni, hogy 309 lakosára 54 borospince és pincészet jut

A kalandunk csütörtökön vette kezdetét, ahol a Hovány Mercedes kecskeméti szalonjában lerántottuk a leplet az új E-osztályról, utána pedig bepattantunk a teljesen új Mercedes GLC-be, amit a cég nagyvonalúan átengedett nekünk a hétvégére.

gopr0344.jpg

A reggel pedig már Palkonyán talált bennünket a Borostyán Vendégházban. A vendégházat tulajdonképpen egy műemlékvédelem alatt álló parasztházból alakították ki, autentikusan és ízlésesen újítva fel azt. Ez mind a felhasznált anyagok minőségén, mind a  ház hangulatán érződik.

Most csak ketten vettük birtokba az 5 szobás házat, így aztán rendesen volt terünk kiteljesedni. A vendégház koncepciója szerint elsősorban nagyobb családoknak, baráti társaságoknak ideális, mivel önállóan, egy csapatnak bérelhető. Kisebb cégeknek lazulós csapatépítésre szerintünk egyszerűen zseniális.

11873492_10153632990533474_2934461956051931130_n.jpg

 

A kaland során készült összes kép megtalálható a galériában!

A szobák tágasak, a bútorok jó ízléssel vannak összeválogatva, kényelmes és otthonos minden tekintetben. A házban a falusias csend mellett, azért a civilizáció minden előnyét is élvezhetjük: a lételem wifitől kezdve, a kedvenc kapszulás illy kávénkon át, egészen a házban felhalmozott jelentős borkollekcióval bezárólag. Utólag még ismeretlenül is hódolatunkat fejezzük ki Marika néninek, aki az első átmulatott kemény munkával és videóforgatással töltött éjszaka után, reggelre egy csodálatos reggelit készített elő nekünk a konyhában.

unnamed_1.jpg

Bázisunk és alaptáborunk tehát a Borostyán Vendégház volt, ahol nem csak a belső, de a külső tereket is meg kell említenünk. Bennünket a kertben leginkább a virágzó almafák, és a még ha nem is green minőségű, de kimondottan jó gyep ragadott meg, ami egy két fős, kerti amatőr golfbajnoksághoz kitűnőnek bizonyult. Összességében - kihelyezett szerkesztőségnek jobbat találni szinte lehetetlen!

Természetesen videó is készült!

Pénteken megkezdődött a gasztrokaland, aminek első elemeként Mokos Péter meghívására elugrottunk a villánykövesdi Cabernet Borétterembe egy gyors ebédre, hogy felkészülve vághassunk neki a kóstolásnak. Egyszerű, kitűnően elkészített menüt ettünk: lencselevest, és rakott krumplit. Gyors és udvarias kiszolgálás, remek ízek, mindenkinek bátran ajánljuk. 

gopr0497.jpg

Ebéd után a Mokos-pincészetben folytattuk a napot egy gyors birtokbejárással. Felautóztunk a hegytetőre, ahol kiderült, hogy Péterék halgazdálkodással és gyümölcstermesztéssel is foglalkoznak (utóbbira hamarosan visszatérünk). A birtok megtekintése után letettük az autót, és végre jöhetett a pince és a borok szemléje

A Mokos pincészet egy felhagyott kőbányába épült, több szintes modern épület, pincékkel, teraszokkal, és egy komplett színházteremmel! De haladjuk szépen sorjában. 

A palkonyai panorámát elénk táró teraszon, kóstolás közben Péter elmesélte nekünk, hogy a családja 3 generáció óta foglalkozik szőlőműveléssel és borkészítéssel, amit 2007 óta vállalkozás keretében visznek tovább. A borokat kóstolva és az eredményeket látva pedig azt kell mondanunk, nem is akárhogy!

dsc_0372.jpg

Egy komoly kóstolót csináltunk: Rozé, 2015-ös Portugieser, Portugieser "C" (vörösboroknál megszokottól hidegebben erjesztve - Cold, innen a "C"), Villányi Franc, gyümölcsborok: Barrique Meggy, Meggy és Szilva vonalon haladva.

Nem vagyunk borászati szakírók, ezért csak röviden, lelkesen és laikusan nyilatkoznánk a borokról.

  • A Rozé Cuvéet a borvidékre jellemző szőlőfajtákból készítik, könnyű volt és friss, amilyennek kell lennie.
  • A Portugieserek évjárattól függően lágyak, bársonyosak és egyre karakteresebbek.
  • A Cabernet Franc igazi prémium bor, fekete bogyós gyümölcsök íze és illata, minket abszolút megvett, valódi férfias bor - nem is véletlenül nyerte el a Villányi hegyközség Nagy Aranyérmét!
  • A gyümölcsborokra áttérve megjelent bennünk az aggodalom. Gyümölcsbor? A hétvége legmeglepőbb, legkellemesebb csalódása volt. A száraztól haladtunk az édesebbek felé, elsőként egy Barrique Meggyborral kezdtük a sort, a tölgyfahordós érlelés és a meggy fanyarsága minden kétséget kizáróan nagyszerű italt eredményez. Szintén egy igen magas helyen díjazott nedűről van szó, 2014-ben a Nemzetközi Gyümölcskészítmények Versenyén az év gyümölcsborának választották.

dsc_0404.jpg

  • A második gyümölcsbor egy újabb meggy volt, édesebb, csajosabb vonal, de egyáltalán nem zavaró édességgel. A sort és a kóstolót is egy szilvaborral zártuk, talán valamivel édesebb volt a meggynél is, de a szilvaíz az édes íznél dominánsabban volt jelen. 

Kóstolás közben bejártuk az épületet is, igazi nagy komplexum, amiben még egy több száz fős színházterem is helyet kapott! 

Második helyszínünk a Hárságyi pince volt. A tudatosan kis léptékű, családi pincészet tulajdonosai Rechnitzer Szilvi és Hárságyi Balázs már vártak bennünket, a palkonyai műemlékvédelem alatt álló pincesoron fekvő pincéjüknél.

A kóstolást egy merlot alapú rozéval kezdtük, a beszélgetés indításához keresve sem lehetett volna jobban választani. Kellemes, friss, leginkább málnára emlékeztető bor. Amíg iszogattuk a rozét, Szilvi és Balázs elmesélték nekünk a sztorijukat. 2002-ben gondoltak egyet, és Budapestről egy élhetőbb vidéki életre váltottak át, ahol elindították a borászati vállalkozásukat. Balázs a borász, Szilvi pedig az értékesítést és a marketinget viszi.

dsc_0407.jpg

A koncepció szerint "Őszinte borokat" készítenek, aminek fontos védjegye, hogy már a szőlő művelése során is igyekeznek a természettel összhangban végezni a munkájukat, élőhelyet biztosítanak a helyi állatvilágnak, kerülik a vegyszereket, és a bor előállítása során is a lehető legtermészetesebb módszereket alkalmazzák.

A kóstoló következő tételéhez egy meglepetés is társult, az egyébként szarvasgombavadász Balázs francia recept alapján egy quiche lorraine-t (ejtsd: kis loren - tulajdonképpen egy tésztaágyra sütött tejszínes, tojásos lepény, különböző feltétekkel; esetünkben szarvasgomba, szalonna és paradicsom) készített nekünk, ami tökéletesen harmonizált a 2013-as, Trifla névre keresztelt cabernet franc-nal amit kóstoltunk hozzá. Az elképesztő ízharmóniáktól fejbe kólintva kóstoltuk meg a nap utolsó tételét, egy 2012-es Cabernet Sauvignont. Igazi, nem csak a nevében őszinte, hamisítatlan villányi karakterű bor, egy tökéletes nap, tökéletes lezárása.

dsc_0409.jpg

Az őszinte bor szellemét átvéve, még sokáig elbeszélgettünk, de ez talán már nem a riport anyaga.

Az átélt élmények alapján kijelenthetjük, hogy a Villányi-borvidék - pontosabban Palkonya, tökéletes helyszíne egy pihentető, inspiráló utazásnak.

Mást nem is tanácsolhatunk, pattanjatok kocsiba, és poroljatok Palkonyára!

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

süti beállítások módosítása