Görög Ibolya írónő, akkreditált előadó, protokoll szaktanácsadó. 1987-től 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályának munkatársa, 1992-től főosztályvezető. Munkásságáért 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki.

A szakma legkiválóbb szakértője, hét miniszterelnököt is szolgált. Karrierje során rengeteg állam- és kormányfő, miniszter, nagykövet, diplomata látogatását bonyolította le, emellett irányította, szervezte a kormány hivatalos rendezvényeit. 

1. Van határozott véleménye a „siker” fogalmáról?

Gyakran elmondom, előadásaimban tanítom, hogy a siker titka a beilleszkedés tudománya.

Aki megjelenik egy új munkahelyen, gőgösen felvetett fejjel, zsebre dugott kézzel, hogy „jöttem, én vagyok az új” – a többiek elájulnak, „Jézus, kit vettek már megint fel?”  Ha viszont belép, köszön, bemutatkozik, kérdez – azt elfogadják, és ha tényleg tehetség, villámgyorsan kiemelik.

Az ítélheti sikeresnek az életét, ha megtalálta azt a munkát, amit örömmel végez.

Úgy kell pályát választani, hogy én mit szeretnék, és nem pedig úgy, hogy ők mit gondolnak rólam. A fél életünk a munkában telik és ha azt nyögve-nyelve, utálattal végezzük, mindjárt ott a gyomorfekély, depresszió – oda az életünk. Ismerek egy nőt, nyolc osztályt végzett, takarít – és imádja! A szőnyegrojtot kétszer is megigazítja, mert akkor szép… 

A munkánkban akkor leszünk sikeresek, ha hitelesen végezzük. Mi ez? Hogy élvezettel, hibátlanul és másokat inspirálva tesszük a dolgunkat.

2. Ön szerint létezik véletlen, illetve szerencse?

Véletlenek vannak, de csak annak, aki észreveszi. Akkor válik szerencsévé, ha megragadja az alkalmat.

Véleményem szerint nem lehet csak leülni egy sarokban és várni, hogy mikor is jön már az a fránya szerencse – időpocséklás. Mindig keresni kell az optimális megoldást és utána örülni neki, hogy milyen remekül megoldottuk.

Ha valakit elküldenek az állásából, és leül egy fotelba, hogy „adj időt, összeszedem magam…” – az életben nem áll talpra. Az első nap mozdulni kell, keresni a kiutat.

Az a szerencsés ember, aki tudja értékelni a napi apró kis jó dolgokat.

Szerencse, ha bár fogytán a kávé, még reggelre elég volt. Szerencse, ha elmegy az orrom előtt a busz, mert a következőn összefutottam egy régi jó ismerősömmel. Szerencse, hogy a főnöknek rossz kedve van, mert a hát mögött összekacsintottunk azzal a kollégával, akivel egyébként nem voltunk eddig jóban. Szerencse, hogy volt még 6 után is teljes kiőrlésű zsemle a boltban…  És, ezt már csak én személyesen teszem hozzá, ha 66 évesen reggel felébredsz és nem fáj semmid – tiszta  szerencse!

3. Iskolás koromban a legtöbben azt mondták nekem, hogy ha nem tanulok, nem lesz belőlem soha senki. Mit gondol erről a filozófiáról?

Tanulni jó! A legfontosabb az lenne, hogy a gyerekek tanuljanak meg tanulni.

Igen is fontos, hogy fogalma legyen az egyszikű és kétszikű növények mibenlétéről, tudja, hogy mi a másodfokú egyenlet megoldó képlete – még ha az életben soha nem lesz rá konkrétan szüksége. Ami viszont kötelező, hogy ismerje a magyar és világtörténelmet, élvezze az olvasást, rá tudjon mutatni a térképen, hogy hol van Brazília. És ha rájön, hogy tudni jó – onnan „rákap az ízére”. Én még ma is, ha hirtelen hallok egy idegen kifejezést, valami új fogalmat – utánakeresek az interneten. És nem azért, hogy majd erről beszélgessek a barátaimmal, hanem hogy tudjam.

Nyelvtudás nélkül sehova nem juthatunk. Legalább egy nyelvet mindenkinek meg kell tanulnia, mert a világ nyitott, a globalizáció mindent elérhetővé tett – ha valaki beszél mondjuk angolul. Ha nem, akkor bezárul, elbutul.

4. Hány évesen indította el első vállalkozását és mi inspirálta rá?

Kényszervállakozó vagyok. Még jó, hogy nem „kényszermunkának” tekintem. Sőt! 1999. március 12-én egy nap alatt, mobiltelefonon mondtak fel, megszűnt a nagy szerelem: a protokollos munka.

Fél éves felmentési időm volt, ennyi idő alatt kellett kitalálni, hogy mi legyen. Egy férfi, feltehetően, gondolkodna, pihenne, feldolgozná a kudarcot, ezzel el is menne 3-4 hónap minimum. Egy nő meg, ugye atavisztikusan fenntartó típusok vagyunk, azonnal mozdul, megoldást keres.

Az első héten beadtam az életrajzomat vagy negyven fejvadász céghez. A legtöbb nem is válaszoltak, volt, ahol csak azért hívtak be, mert nem láttak még élő protokollfőnököt. Végül egy cégnél több szűrőn átjutva megnyertem egy állást: bankelnök mellett asszisztens. Az volt a szerencsém – erről már beszéltünk, hogy mi is a szerencse - , hogy mivel akkor nem volt divat a szakapparátusból kirúgni embereket, nagy sajtóm volt.

Ennek hatására megkeresett egy neves könyvkiadó, nem volna-e kedvem könyvet írni. Hát, ha munka van – munka van. Augusztusban le is adtam a kéziratot. Közben már kezdtek hívni előadást tartani.

És rájöttem, hogy ezt szeretem csinálni!

Így aztán ugrott a bank, amihez különben sem értek, az aritmetika enyhén szólva távol áll tőlem. Mire a felmondási időm lejárt, meg is született az egyszemélyes kis Bt-m. Ami azóta is – gyorsan lekopogom – jól megy. Mentor? Inspiráció? Nem vártam el ezt másoktól.

Az viszont igaz, hogy a kirúgásom utáni első héten több mint nyolcvanan hívtak fel, hogy mit segíthetnek.. Lelkileg ez volt az igazi támasz.

5. Hogyan oldotta meg a kezdeti nehézségeket?

Valami „divina machina” folytán nem voltak kezdeti nehézségek.

Akkor még – 1999 – nem kellett nagy összeg a Bt. beindításához. Mivel szellemi tevékenység, a lakásom a céghelyem. Kellett egy számítógép, egy laptop (az előadások anyagainak vetítéséhez elsősorban), nyomtató, szkenner,  telefonom már volt. És csináltatni kellett az ajtóra egy cégtáblát. Reklámra nem költöttem, mert folyamatosan azóta is kézről kézre adnak.

Az én pr-fogásom, hogy minden egyes előadásomon nagyon igyekszem jól dolgozni, és ennek híre megy. Tényleg.

A legjobb reklám a megbízható, jó munka, nem? Honlapom van, de a megkeresések csupán egy-két százaléka van onnan. Beismerem, többet kellene foglalkoznom a honlapommal, igyekszem, de sokszor el is felejtem…

6. Félt-e valaha a bukástól?

Már az én koromban a bukás nem igazán merül fel.

Amíg fizikailag bírom, addig fogok dolgozni.

Nyugdíjas vagyok, az ketyeg minden hónapban. Az előadásaimból meg tudok élni és még tartalékom is van. Az utóbbi másfél évben annyi változott, hogy már csak heti három előadást vállalok, mert pihenni is kell.

7. Mekkora szerepe van a kapcsolatoknak / kapcsolatépítésnek?

Sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatoknak.

Ahogy már írtam, mikor utcára kerültem, sokan hívtak fel, hogy segítenének, de eszembe nem jutott. Ugyanis teljesen emberi, hogy „ha tudok segíteni, szólj” mondatra csak azt fogadjuk el, hogy „de kedves vagy, köszönöm szépen!” – és ha mégis kérnénk segítséget, nagyon zavarba jönne. Így vagyunk megcsinálva. Persze, vannak kivételes kérések, amikor tényleg tudnak segíteni, de

inkább saját magunkra támaszkodjunk, az a biztos.

8. Folytatná-e a munkáját, ha holnaptól egy forintot sem kapna érte?

Azt hiszem, igen..  Nagyon szeretem csinálni a dolgomat.

Mikor kiállok, ott ülnek velem szemben, ki semlegesen, ki kíváncsian – és van rá öt percem, hogy mindenki megimádjon – ugyanis ha érzelmileg megnyílnak, akkor fogadják el, amit mondok. Minden egyes alkalom – divatos szóval élve – „kihívás”.

Az írás pedig a hobbim. Könnyen írok – ez annak köszönhető, hogy remek magyartanáraim voltak. Emlékeznek, beszéltem már itt a tanulás fontosságáról, ez is egy példa rá.

Unatkozni egyszerűen nem tudok. Ha nincs előadásom, reggel gyalogolok egyet, aztán valami házimunka (szeretek főzni!), levelekre válaszolok, írok, aztán déltől van a semmittevés. De ez is azt jelenti, hogy olvasok, a tévében valami jó filmet nézek, közben kötögetek (imádok, csak nem tudok..), szóval aktívan telik az életem.

9. Ön miért nem egy alkalmazott? Mi tesz valakit vezetővé?

Voltam vezető az életemben majd hét évig. Protokollfőnökként voltak beosztottaim, de inkább családias volt a légkör. Szerettek dolgozni, nem kellett noszogatni őket, jókat tudtunk nevetni, ha kellett, mindenki felgyorsult, hatan tízfélét csináltunk.

Beosztottként csak akkor voltam boldog, ha a vezetőre fel tudtam nézni, ha tudtam, hogy tényleg több, mint én.

De – őszintén szólva – sem vezető, sem beosztott nem szerettem lenni, meglehetősen független alkat vagyok.

10. Magyarországon könnyű vállalkozni?

Amikor én kezdtem, nem volt különösebben nehéz. Kellett egy ügyvéd, aki segített a dokumentációt elkészíteni. Aztán kellett egy könyvelő – mai napig is vele dolgozom..

Azt hiszem, ma már folyamatos jogi segítség is kell, hiszen egyre több a szabályozás, jogszabály.. Az EU-támogatások is ömlenek, de azokat igényelni nem egyszerű.

Véleményem szerint, ha valaki vállalkozik, nem szabad azt a célt kitűznie, hogy azonnal nagyon gazdag lesz. Türelem kell, megbízható munka, hiteles megjelenés.

+1: Mit üzenne egy kezdő, fiatal vállalkozónak?

Először is üljön le, egyedül, és kezében egy tollal és papírral gondolkodjon el. Mi az, amit szívesen csinálna és mi az, amire képes. Legyen több „mit szeretnék” és legyen több „képességem”, aztán párosítsa.

Csak akkor kezdjen el gondolkodni a vállalkozás alapításán, ha száz százalékig biztos benne, hogy összeállt a kép.

Nyilván fontos, hogy minél kevesebb kölcsönnel induljon – mert hát azt meg kell adni! Feltétlenül kalkulálja be a kiadások közé az öngondoskodást. Mert ha csak minimálbérrel jelenti be magát, akkor a nyugdíja később semmire nem lesz elég, és elszegényedni nagyon keserves folyamat. És ha 25 évesen eszébe nem jut a nyugdíj – mondjuk, nem csodálkozom! – bajban lesz később, mert annyira, de annyira gyorsan elmúlnak az évek! Ezt fájlalom rendesen.