Business & Café

Hogyan fejlődj a legegyszerűbben 5 lépés segítségével?

19 jún 2016

A legtöbben teszünk érte, hogy előrehaladjunk az életben - és ezért talán már több dolgot is kipróbáltunk. Mely módszer a legkönnyebben beépíthető a mindennapi életünkbe?

tumblr_mpcqf7ka0i1rkh7odo1_1280.jpg

A fejlődés legfontosabb alappillére az, hogy magunk is alkalmassá váljunk rá. Hiába veszünk egy szupersportkocsit a következő versenyünkre, ha nem tankoljuk meg. Ez így annyira egyértelműnek tűnik, mégis az élet más területén nem annyira magától értetődő - pedig a párhuzam ugyanúgy érvényes!

1, Jelölj ki megfelelő nehézségű célokat!

Legtöbbször kétféle hibát tudunk elkövetni a célok kijelölésénél.

Vagy túlfeszítjük a húrt, vagy túlságosan lazára vesszük - "ej, elég lesz ez"... Egyik sem szerencsés. Az első kifáraszt, stresszessé tesz, kisebb valószínűséggel is érjük el - ami előidézheti az önmagunkba vetett hit elvesztését is. 

Addig a második eset - a könnyebb út választása - unalmat, kevés, illetve kisebb sikereket, lassabb fejlődést von maga után.

flow_senia_maymin1.jpg

2, Urald az érzelmeidet!

Nem csak a pénzügyi döntéshez kell alapos meggondoltság, mind a tárgyalások közben, mind a tervezéskor elengedhetetlen. 

Aki nem uralja az érzelmeit, nem uralja a pénzét sem.

Ahogy a célmeghatározásnál, az érzelmeinkhez való hozzáállásnál is hajlamosak vagyunk végletekbe esni. Nem jön össze először - akkor hagyjuk! (Ez biztosan ismerős...) Vagy amikor az ember még akkor is földön túli energiákat összpontosít egy dologra, amit már rég el kellett volna engedni...

Találjuk meg az arany középutat

3, Tartsd fenn a figyelmed!

315-2.jpg

Számtalan kutatás bizonyította már, hogy egy átlagos ember fejében 70,000 gondolat száguld keresztül csupán egyetlen nap(!) alatt. Ez nem csak rengeteg energiát éget el, de el is tudja venni a figyelmet a lényegről.

A legtöbb gondolatunk teljesen felesleges, vagy a múlton rágódunk, vagy a jövő miatt aggódunk - és ez semmiféleképpen nem produktív.

Ez nem csak a stressz szintet növeli, de szív- és alvásproblémákhoz is vezethet, ami tovább katalizálja a problémákat - türelmetlenséget, és helyzetkezelési nehézségeket is előidézve ezzel.

4, Szakíts időt a feltöltődésre!

A legegyszerűbb, mégis leghatásosabb megoldás, ha a nap felénél megálljt parancsolsz 8-12 percre az agyadnak. Hetekig teszteltem ezt a megoldást, több alkalmazás is segít (emlékeztetővel, és konkrét meditáció vezetéssel együttesen). Ezek közül kiemelendő a Fabulous és a Calm.

Számomra közvetlenül az ebédet követő időszak vált be legjobban a rövid sziesztára - most már látom, okkal van ekkora sikere már nem csak Spanyolországban!

5, Tudj visszatérni a ringbe!

picjumbo-com-hnck89911c07.jpg

A pár hetes tesztidőszak alatt arra lettem figyelmes, hogy a feltöltődés és megnyugvás olykor olyan jól sikerült, hogy szinte alig tudtam visszatérni a rendes kerékvágásba.

Elengedhetetlen a pihenés, de rutinszerűvé kell, hogy váljon a visszatérés is.

A legjobban számomra az működött, ha pihenés után nem az épp legnehezebb feladattal kezdtem, hanem egy könnyebbel visszarázódtam.

A legfontosabb tapasztalat talán mégis az, hogy az embernek személyre szabottan kell több lehetőséget kipróbálnia, melyikkel a legproduktívabb, mielőtt szokást generál belőle.

Összegzésképpen

Ha a fejlődést, mint folyamatot a legegyszerűbb oldalról vizsgáljuk meg, akkor el kell fogadni, hogy először magunkat kell mentálisan és fizikailag alkalmassá tenni, hogy el tudjunk indulni a korábbi grafikonon ábrázolt "fejlődési csatornán". 

Ehhez elengedhetetlen a megfelelő szellemi állapot elődizése, és annak elfogadása, hogy "nem attól haladsz előre, ha összevissza futkosol".

moremoremore.png

facebook_icon02.png Business & Café - Facebookon is. Köszönjük kedvelésed!

www.facebook.com/businessandcafe

süti beállítások módosítása